Új chilei exportcikk a nagyvilágnak: diáktüntetések

Az utóbbi napok és hetek során meglepő fordulatot vettek az eddig elsősorban Chilében szerveződő diákok megmozdulásai, mostanra ugyanis melléjük álltak többek között a bolíviai társaik is, hogy vállvetve hívják fel a figyelmet a latin-amerikai oktatás visszásságaira. A latin-amerikai diákok előtt újabb kapuk nyílhatnak meg, amennyiben a diáktüntetések általánossá válnak a régió számos országában. A nagy kérdés az, hogy tudnak-e majd élni a kínálkozó lehetőséggel annak érdekében, hogy céljaikat elérjék?

A megmozdulások átlépték a chilei határt

A szervezettség fokának emelésére a chilei és bolíviai diákok felvették a kapcsolatot egymással, aminek eredményeként november 24-én, csütörtökön mindkét országban tüntetésekre kell felkészülni. Az első hírek alapján a két szerveződés nagyon is határozottnak és eltökéltnek tűnik, hiszen a tervezett tüntetések mellett az a céljuk, hogy öntudatra ébresszék hallgatótársaikat a régió többi országában is, és együtt, megerősödve tudják keresztülvinni jogos követeléseiket – tájékoztatták a BBC Mundo hírportált. Hogy mennyire optimisták a diákok, azt jól mutatja, hogy a kiszemelt országok között van a kontinens két legnagyobb állama, Brazília és Argentína, valamint Peru is.

De nem marad ki a kontinentális társasjátékból Kolumbia sem. A chilei és a kolumbiai diákvezetők az utóbbi években a világpolitika színpadán is kipróbálttá érett közösségi oldalakon vették fel egymással a kapcsolatot pár hete. Mint Patricio Contreras, a Chilei Diákkonföderáció egyik szószólója elmondta, a szervezendő megmozdulás egyfajta ajánlat kolumbiai társaiknak is a csatlakozásra.

Szombatra lassan elindult az események menete, a chilei diákok ugyanis közös felvonulásra szólítottak fel az északi Antofagasta városába (a város nem messze fekszik a bolíviai határtól).  „A más latin-amerikai országokban is jelen lévő megmozdulások nem lehetnek egymástól elszigeteltek, új szolidaritást kell teremtenünk a résztvevők között”, hangsúlyozta az összetartás szükségességét Contreras.

Az összefogásnak könnyen meg is lehet az eredménye, már ami a célpontként kiszemelt országokat illeti. Elmondása szerint már Argentínában és Peruban is szerveződnek a diákok, mivel meghallották a chileiek számukra is szimpatikus követeléseit és az összefogás üzenete eljutott hozzájuk is.

Segítség a tengerentúlról

A középiskolai és egyetemista diákok legfőbb követelése az ingyenes és minőségi közoktatás bevezetése, aminek érdekében mintegy hat hete újrakezdődtek a tüntetések a chilei utcákon. A probléma azért is nyugtalanító a chilei politikai vezetés számára, mert egyrészt korábban már úgy tűnt, hogy sikerült lecsendesíteni a kedélyeket (a chilei költségvetés 20 százalékát irányozták elő az oktatás fejlesztésére!), másfelől pedig azért, mert jelen pillanatban úgy látszik, hogy ez sikertelennek bizonyult. Ezt a diákok tüntetések képében pont október 12-én fejeztek ki, amikor minden spanyol anyanyelvű ország ünnepel (ez a Día de Hispandad, a spanyolság közös ünnepe).

Az egyre-másra szerveződő megmozdulások mostanra úgy látszik, hogy hajlamosak egymást gerjeszteni, így a diákok terveivel összhangban valóban megnőtt az esélye annak, hogy a kontinens országainak többségében a politikusok előbb-utóbb szembetalálják magukat az elégedetlen ifjúsággal. Kolumbiában például a diákok egyenesen a chilei példát vették alapul, amely a továbbiakban motiválhatja őket küzdelmük folytatásában.

A tendenciát a chileiek is könnyen a saját maguk hasznára fordíthatják. A Camila Vallejo vezette diákok ugyanis felismerték azt a kézenfekvő tényt, hogy a tüntetés-export egyfelől egységbe kovácsolja a dél-amerikai hallgatókat, másfelől ebből viszont a chileiek is profitálhatnak, hiszen így még nagyobb nyomásgyakorlásra képesek saját politikusaik ellenében – Pińera elnök nyilván legnagyobb bánatára.

Sőt, még ha ez nem lenne elég, Vallejo meglépte azt, amire kevesen számítottak: elutazott Franciaországba, hogy egy modern Che Guevara módjára külföldön terjessze a chileiek követeléseit és programját, ezzel internacionalizálva a kezdetben még csak latin-amerikai, azon belül is chilei problémát.

Innentől kezdve viszont felmerül a kérdés, hogy az immár több határon is átnyúló és saját magát lassan túlnövő chilei mozgalom adoptálható-e más országokra, például a már említett Franciaországra? A francia diákság szembesül-e ugyanolyan problémákkal, mint chilei társaik? Van-e hasonlóság a két ország oktatási rendszerében, a diákok könnyebben vagy nehezebben kerülnek be a felsőoktatásba? Fogós kérdések ezek, amelyekre Vallejónak világos válaszokat kell adnia, mielőtt további országokat keres fel a chilei üggyel, hiszen az esetleges elutasítás talán mérsékelheti a Latin-Amerikában elért sikereket.

A társadalom átalakítása

Hazai környezetben addig is marad a közösségi hálón való szervezkedés, amely lehetőséget adott arra, hogy a latin-amerikai diákok mozgalma elinduljon a komolyabb intézményesülés útján. A diáktüntetések közötti kapcsolatok ugyanis eddig is országról országra alakultak ki, a diákok minden országban hallották a szomszéd országok diákságának követeléseit, az újonnan megalakult Hallgatók Latin-Amerikai és Karibi Kontinentális Szervezete (Organización Continental Latinoamericana y Caribeńa de Estudiantes – OCLAE) viszont immár felülről képes koordinálni a diákok megmozdulásait. Nem nehéz belátni, hogy ideális esetben az OCLAE újabb bevethető aduász lehet a tüntetések céljainak elérésében.