A szombati választáson újraválasztották a tajvani elnököt, a Kína-barát Ma Jing-csiut (Ma Ying-jeou). Az elnökválasztással egy napon tartott parlamenti választásokat is az elnök pártja, a Koumintang nyerte, megőrizte többségét a törvényhozásban, ugyanakkor vesztett képviselői helyeket.
Szoros versenyt jósoltak a választásokra a Nacionalista Párt jelöltje, Ma Jing-csiu, és az ellenzéki Demokratikus Progresszív Párt (DPP) támogatásával induló Caj Ing-ven (Tsai Ing-wen) között, akit az eddigi első női elnökjelöltként tartanak számon a sziget függetlenségének történelmében. A végeredmény szerint Ma a szavazatok 51,6%-át, míg Cai 45,6%-át kapta. A harmadik jelöltre, James Soongra és pártjára az Első Néppártra (People First Party) a szavazók elenyésző hányada, 2,8 százaléka szavazott. Ma pártja 67 képviselői helyet szerzett a parlamentben, szemben a DPP 43 székével, ezzel megőrizte ugyan többségét, de 18 honatyával kevesebbet küldhet a törvényhozásba. Tajvanban mindenkinek kötelező szavazni, ezért mintegy 200 000 nagyrészt Kínában élő tajvani munkavállalót is hazavártak a szavazásra, akik már csak számuk miatt is befolyásolhatták a végső eredmények kimenetelét.
A szárazföldi Kína tajvani ügyekkel foglalkozó szervének szóvivője a választások eredménye után kijelentette, hogy az utóbbi négy év alapján a szorosközi kapcsolatok békés fejlesztése a megfelelő út és ezt támogatja a tajvani választók többsége. Peking nem ismeri el Tajvan függetlenségét, ezért továbbra is bízik a mielőbbi újraegyesítésben. „Az eredmények azt mutatják, hogy Tajvan szigetén a fejlődés és stabilitás képviseli a haladási irányt, ennek köszönhetően bizonyosan nagy előrelépés következik be az államközi kapcsolatok terén” – áll az egyik kommentárban. Az Egyesült Államok is kedvezően értékelte a végeredményt. Barack Obama gratulált Ma győzelméhez, és kiemelte, a stabilitás a tajvani-amerikai kapcsolatoknak is elsődleges szempontja – áll a CNN honlapján.
2008 óta sokat javult Kína és Tajvan kapcsolata. Fellendült a kétoldalú kereskedelem és turizmus. Míg korábban egy napig tartott Tajvanról Hongkongon keresztül eljutni Pekingbe, mostanra a közvetlen járatoknak köszönhetően az utazás néhány órára csökkent. Érzékenyen érintette volna a tajvani-kínai kapcsolatokat, ha a szavazást Cai nyerte volna, ugyanis ő a Kínától való eltávolodást hirdette, és ez nem tett volna jót a térség stabilitásának.
Szalai Éva