A sajtószabadság témájával is foglalkoznia kell az Európai Bizottságnak

Arra szólította az Európai Újságíró-szövetség (EFJ) az Európai Bizottságot hétfőn, hogy a magyar jogszabályok uniós joggal való összhangjának elemzésébe iktassa be a sajtószabadság témáját.

Brüsszelben kiadott közleménye szerint a több mint 30 országban 260 ezer újságírót képviselő szövetség elnöke, Arne König – a brüsszeli bizottság múlt heti nyilatkozatára utalva – „üdvözölte annak elismerését, hogy a sajtószabadság alapvető jog, amelyet a magyar kormány jelenleg nem garantál”.

Múlt heti közleményében az Európai Bizottság „emlékeztetett arra, hogy egy jogilag stabil környezet, amely a jogállamiságon alapul, beleértve a sajtószabadságot, a demokratikus alapértékeket és az alapvető jogokat, a legjobb garancia a polgárok, partnerek és befektetők bizalmára is”.

König úgy vélte, hogy amikor az Európai Bizottság javaslatokat tesz az általános jogi kerettel kapcsolatban, biztosítania kell azt is, hogy a sajtószabadság és a független újságírás uniós értékeit alapvető jogként alkalmazzák.

A szervezet azt is kéri, hogy a január 17-én nyilvánosságra hozandó elemzés „vegye figyelembe” a Lisszaboni Szerződés azon cikkét, amely lehetővé teszi, hogy az EU szankciókat léptessen életbe az EU-alapértékeket súlyosan és tartósan megszegő tagországok ellen.

A közlemény emlékeztet arra, hogy tavaly év végén az EFJ-nek két küldöttsége is járt Magyarországon.

Arne König fogalmazása szerint „sajnálatos módon beigazolódtak a médiatörvény bevezetésének kezdetekor keletkezett aggodalmaink”.

MTI

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »