A „ragyogó csillag napja”

Kim Dzsongil csütörtökön töltötte volna be 70. születésnapját, amit az új dél-koreai vezetés hatalmas csinnadrattával ünnepelt. Posztumusz kitüntetést is kapott a decemberben elhunyt diktátor.

Hatalmas katonai felvonulással emlékezett meg Észak-Korea a tavaly decemberben elhunyt Kim Dzsongil 70. születésnapjáról – írja a BBC. A ceremóniát csütörtökön – a „ragyogó csillag napján” – tartották a fővárosban, Phenjanban, mely során a hadsereg hűséget fogadott a Kedves Vezető fiának és egyben utódjának, Kim Dzsongunnak. Még szerdán bejelentették, hogy – apjához, Kim Irszenhez hasonlóan – a legmagasabb, generalisszimusz címet adományozták posztumusz Kim Dzsongilnek. Az elhunyt diktátor gyászolása és ünneplése mellett a rendezvényeken a kijelölt utód, Kim Dzsongun számára is jutott az éltetésből.

A megemlékezések már a hét elején kezdetüket vették: kedden avatták fel Kim Dzsongil hat méter magas bronz lovas szobrát apjáé, a Nagy Vezéré mellett. Halála óta folyamatosan bocsátanak ki a képével díszített emléktárgyakat, például bélyegeket, medálokat, arany és ezüst érméket. Az ünnepségek számát gyarapította számos koncert, valamint műkorcsolya- és szinkronúszó-bemutató is.

A rossz idő ellenére sokan gyűltek össze már csütörtök reggel, hogy a Kim Irszen téren vörös „kimdzsongilia” begóniákat helyezzenek el az észak-koreai diktátor képe előtt, mely virágokat egy japán botanikus nemesített oly módon, hogy azok a vezető február 16-i születésnapján virágozzanak. Az országos tévécsatorna pedig egy megemlékező műsort vetített, melyben bemutatták, hogy a Kedves Vezető milyen odaadóan törődött szeretett népével.

A nagyszabású ünnepségekkel egy időben Dél-Koreában körülbelül harminc észak-koreai disszidens 140 ezer, az utódlás ellen tiltakozó szórólapot eresztett szélnek tíz hatalmas léggömbből a határ közelében. A léggömbök a Kim klánt gúnyoló karikatúrával és a „nemzeti szégyen napja” felirattal ellátott plakátokat is repítettek.

Azonban jövő hét már nem az ünneplésről szól majd: észak-koreai tisztviselők Pekingben találkoznak amerikai küldöttekkel, hogy megvitassák Phenjan nukleáris programját.

Konrád-Tevely Nikolett

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »