Irán hatalmas olajmezőt fedezett fel

Iráni illetékesek szerint az ország eddigi egyik legnagyobb olajmezejét fedezték fel.

A félhivatalos iráni Mehr hírügynökség híre szerint Irán „hatalmas olajmezőket” fedezett fel déli határai mentén. „Az előzetes vizsgálatok alapján hatalmas mennyiségű kőolajat rejt a mező, amelyet Irán egyik legnagyobb olajmezejének lehet tekinteni”; nyilatkozta Mahmoud Mohaddes, az Iráni Nemzeti Olajtársaság feltárási osztályának vezetője a Mehr-nek, ennél többet azonban sem a mező pontos fekvéséről, sem kitermelési tervéről nem árult el.

Teherán az ötödik ötéves fejlesztési programja keretében, 2010 és 2015 között 2,5 milliárd hordónyi kőolaj és mintegy 650 milliárd köbméternyi kitermelhető földgáz felfedezését tervezi. A CIA adatai szerint a Föld országai közül Irán mind kőolaj, mind földgáz kitermelés tekintetében a negyedik helyen áll, valamint Irán rendelkezik a világ második legnagyobb bizonyított földgáz- és negyedik legnagyobb kőolaj tartalékával.

Mohaddes szerint a közeljövőben további frissen felfedezett iráni kőolajmezők bejelentésére lehet számítani. Elemzők szerint Irán ezekkel a bejelentésekkel azt akarja mutatni a Nyugat felé, hogy a szankciók és embargók ellenére is képes önerőből fejlesztenie olajiparát és kutatását.

Martonosi Péter

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »