Magyar mártír halálára emlékeztek Szlovákiában

Gróf Esterházy János mártírhalálának 55. évfordulójára emlékeztek csütörtökön Komáromban a felvidéki politikus tavaly novemberben felavatott emlékművénél.

Az egybegyűlteket a szervező, az Egy Jobb Komáromért Polgári Társulás nevében Boldoghy Olivér, a társulás tagja köszöntötte, aki felelevenítette Esterházy munkásságát. Duray Miklós felolvasta a Szövetség a Közös Célokért nyilatkozatát, amely a mártírpolitikus halála évfordulóján a szlovákiai népszámlás eredményeinek ismeretében, valamint a parlamenti választásokra való készülődés jegyében született. Ezt követően a jelenlévők elhelyezték koszorúikat az emléktáblánál, a Viking Pubban pedig levetítették Az üldözöttek védelmében című filmet

Új Szó

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »