Gazdatiltakozás: a vajdasági gazda eljutott Belgrádba

Borsos Csaba az adorjáni helyi közösség elnöke ma az egyetlen Szerbiában, aki eljutott a belgrádi parlament elé traktorral – tájékoztatta örömmel a Vajdaság Mát Pásztor Bálint, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselője.

,,A VMSZ a kezdetektől fogva támogatja a mezőgazdasági termelők megmozdulását, mert úgy gondoljuk, hogy a kiszámíthatóság kellene, hogy jellemezze a kormány agrár-politikáját, most sem jellemzi és a korábbi években, sem jellemezte. Ezért van az, hogy tavaly is és az azt megelőző években is támogatásunkról biztosítottuk a gazdákat és nem csak közlemény formájában.

Úgy gondolom, hogy nagydolog, hogy Borsos Csaba eljutott Belgrádba, mert a belügyminiszter ma délután a termelők képviselőivel arra a megállapodásra jutott, hogy szombaton száz traktort beengednek a fővárosba. Borsos Csaba egy nappal korábban, mindenféle barikádon, hegyen-völgyön átjutva eljutott a végcélhoz, ami nagy bátorságra vall, elvitte az adorjániak, a magyarkanizsaiak, a vajdasági magyarok hírét Belgrádba. Nagyon remélem, hogy az illetékes miniszter belátja, hogy nem lehet ilyen agrár-politikát folytatni” – nyilatkozta Pásztor Bálint.

Vajdaság MA

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »