Mali: félelem a helyi al-Kaidától

Az al-Kaida jelenléte Maliban tovább fokozza a stabilitás helyreállításának veszélyét – számol be a Reuters. Az al-Kaida az Iszlamista Maghrebben (AQIM) tevékenykedése a régióban aggodalommal tölti el az ENSZ 15 tagú Biztonsági Tanácsát. A pár száz fős, 2007 óta létező terrorista szervezet egy viszonylag autonóm szárny, amely nyugati emberek elrablásával és elszórt támadások végrehajtásával követel magának egyre nagyobb figyelmet.

Az ENSZ számos felhívást intézett a március 22-i katonai puccsot követően a hatalmat átvevő katonai juntához. A legfontosabb, hogy felszólítja a hadsereg vezetőit a demokratikus rend azonnali visszaállítására. A dialógust nehezíti, hogy a puccsot kihasználva északon a tuaregek sikeresen előretörtek, ezzel növelve befolyásukat.

Szerdán vezető mali pártok elutasították a junta által kezdeményezett, hatalomátadást célzó nemzeti gyűlés elképzelését, mondván, az „összeegyeztethetetlen az alkotmány elveivel.” Közben a junta tagadta, hogy újságírókat fenyegetne, illetve ellenük támadásokat intézne, azt azonban elismerte, hogy közülük néhányan börtönben vannak.

Szeghalmi Zsolt

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »