Közös terveket szövöget Radicová és Lipsic?

Bár Iveta Radičová ex-kormányfő csütörtökön hivatalosan elhagyta a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Pártot (SDKÚ-DS) nem biztos, hogy végérvényesen távozik a politikai életből. A Hospodárske noviny napilapnak adott interjújában nem zárta ki a közéletbe való visszatérés lehetőségét.

Az ex-kormányfő az interjúban kifejtette,  észleli a polgárok elégedetlenségét. Úgy látja, nagyobb beleszólási lehetőséget igényelnek az emberek a közügyek irányításába. Szerinte erre az igényre pártprogramot lehetne építeni. Radičová úgy véli, Szlovákiának nemcsak rövidtávú megoldásokra, hanem új vízióra van szüksége. Nem tagadta, ezek intenzíven foglalkoztatják őt, részleteket azonban nem árult el.

Iveta Radičová nem tagadta, hogy a múlt héten találkozott Daniel Lipšic (KDH) ex-belügyminiszterrel, a kereszténydemokraták alelnökével, akivel politikai témákról is beszélgetett. Lipšic jelenleg azt fontolgatja, hogy ringbe száll a KDH elnöki posztjáért. Emellett azt sem zárta ki, hogy kudarca esetén új pártot alapíthat – közölte a Hospodárske noviny.

Kitekintő / Hírek.sk

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »