Felmérések azt mutatják, hogy Obama elnök 2008 óta veszített zsidó támogatói közül a választási szempontból kulcsfontosságú Florida államban. Elemzők szerint ennek jelentős hatása lehet a szoros küzdelemre.
A Gallup közvélemény-kutatása szerint a négy évvel ezelőtti 74%os adat tíz százalékponttal esett vissza. A zsidóság hagyományosan felülreprezentált az urnához járuló kisebbségek között, 2008-ban a bejegyzettek 96%-a szavazott.
Alberto Martinez, Romney egyik kampánytanácsadója kifejtette, hogy nem várják, hogy hozzájuk átpártolnak a lemorzsolódó szavazók, azonban hiányuk érzékenyen érintheti az elnök újraválasztási ambícióit. Martinez szerint az egyik feltehető ok a kormányzat bizonytalan Izrael-politikája az iráni nukleáris fenyegetés árnyékában. A másik fontos tényező a nemzeti átlagnál magasabb munkanélküliség Floridában, amely a félmilliós zsidó közösséget is érinti.
Bernáth Márk