MOL: újabb többmillió dolláros beruházás Ománban

A 2006-os megegyezés után újabb szerződést kötött Ománnal a MOL, így már két térségben is olajkutatást folytathat a vállalat. A korábbi hatvanmillió dollár mellett újabb harmincat szán fúrásra a MOL.

A Times of Oman értesülései szerint vasárnap a MOL megegyezett az ománi kormánnyal, így Fasimon Sándor, a MOL Csoport ügyvezető alelnöke, valamint Dr. Mohammed bin Hamad Al Rumhy ománi olaj- és gázipari miniszter aláírták azt a szerződést, amely a dhofári régió 66-os blokkjának fejlesztéséről szól. A magyar vállalat a következő négy-hat év folyamán legalább harmincmillió dollár értékben tervez előzetes kutatási programokat.

A koncessziós megállapodás egy közel ötezer négyzetkilométeres területre szól, amelyen egyelőre két próbafúrást fognak lefolytatni. Fasimon Sándor szerint a térség becsült olajtartaléka kétszázmllió hordó körül lehet.

A Dhofár környékére kiterjedő koncesszió egyébként nem az első érdekeltsége a MOL-nak Ománban: már 2006-ban is kötöttek szerződést egy másik területről (43B blokk). Itt idén októberben kezdődnek meg a fúrások, és 2013 közepére várható eredmény. A MOL reméli, hogy ezen a területen földgázt is ki tud majd termelni. A cég eddig hatvanmillió dollárt költött feltárásra és fejlesztésre a 43B blokkban, igaz, ebből már egy olajfúró kút felépítését is finanszírozták. 

A MOL egyébként még Oroszországban, Pakisztánban és Irak kurdok lakta területein is rendelkezik olajkutakkal, amelyek ebben az évben átlagosan százhúszezer hordó olajat termeltek naponta.

Lorencsics Emese

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »