A zimbabwei miniszterelnök nem akárkit vett el, és nem akárhogyan: Igazi afrikai szappanopera elhunyt feleséggel, volt szeretővel és az új arával.
Morgan Tsvangirai egy nem mindennapi jogi-szerelmi procedúra közepén találta magát – tudósít az al Jazeera. A hatvanéves zimbabwei miniszterelnök egy bírósági határozatot megszegve frigyre lépett a 35 esztendős Elizabeth Machekával. Közben azonban feltűnt egy korábbi barátnő, aki azt állítja, hogy a politikus az ő férje, mire a bíróság meg is vonta Tsvangirai házasságkötési képességét.
A kemény politikai harcokban edzett Tsvangirai arra hivatkozva vette most el Machekát – az ítéletet szerinte nem megszegve, csak megkerülve –, hogy az ország történelmi szokásjoga szerint a poligámia mindig is megengedett volt. Az elszánt ex videófelvétellel bizonyította a bíróságon, hogy 2009-ben – első felesége halálát követően nem sokkal – igenis hozzáment Tsvangiraihoz.
Tsvangirai első felesége 2009-ban halt meg egy autóbalesetben, hetekkel azután, hogy megalakult az ország egységkormánya a két örök rivális: Robert Mugabe és Tsvangirai között. Előbbi maradt elnök, utóbbi miniszterelnök lett. Az ügy pikantériája, hogy Machenka személyében a miniszterelnök most Mugabe egyik legfőbb szövetségese, egy idős párttársa lányát vette el.
Szeghalmi Zsolt