Obama győzelmének titka: bizonytalan államok – Wisconsin

Obama idén is győzött Wisconsin államban, de az államban jelentősen megerősödtek a republikánusok, és több szempontból is kivételes eredmény született.

Korábbi eredmények

Wisconsin évtizedek óta az olyan bizonytalan államok közé tartozik, ahol a demokratáknak 1984 óta mindig sikerül győzniük. Al Gore 2000-ben mindössze ötezer szavazattal győzte le George W. Bush-t, azóta a minden választáson nőtt a demokraták előnye: Obama 56,22%-os eredményt ért el 2008-ban.

Mire számítottunk?

A 2008-as nagyarányú győzelem ellenére Obama támogatottsága hamar visszaesett. Mindkét jelölt nagy energiát és pénzt fektetett be az államba. Itt mondta el Romney a kampány utolsó jelentősebb beszédét, és itt kampányolt először Obama a Sandy hurrikán pusztítása után. Ebben az államban él Paul Ryan, Romney alelnök-jelöltje. Az alelnök lakóhelye segíthet javítani az esélyeket a bizonytalan államokban  – Ryan kiválasztását lehet úgy értékelni, mint Wisconsin állam kiemelt szerepének elismerését.

Mi lett az eredmény?

Bár Romney szerint a felesége után Paul Ryan volt élete legjobb választása, Wisconsin ismét a demokratákra szavazott (52,8%). Az eredmény nem lett olyan szoros, mint ahogy a kampány utolsó napjaiban néhány felmérés mutatta, de a republikánusok nagy eredményt értek el: közel másfél millió szavazattal kaptak többet, mint négy évvel ezelőtt. A legtöbb államban Romney nagyjából hasonló, vagy kicsit jobb eredményt ért el, mint John McCain 2008-ban, ilyen arányú javulás más államban nem volt tapasztalható. Obama elnökre 2008-hoz képest szinte mindenütt számottevően kevesebb szavazatot adtak le, Wisconsin államban azonban lényegében azonos számú szavazatot kapott. Paul Ryan nem maradt hivatal nélkül, mert a képviselői körzetében újraválasztották.

Mi várható ezután?

A legtöbb bizonytalan államban az eredményekből a demokraták felé való lassú elmozdulásra lehet következtetni, vagy pedig a helyzet lényegében változatlan maradhat. Wisconsin ebből a szempontból is kivételes: ha a republikánusok tovább erősödnek, akkor 2016-ban ők nyerhetik el az állam 10 elektori szavazatát.

Csaba Zsolt Márton

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »