Obama: „Újabb négy év”

Habár az utolsó államban, Alaszkában magyar idő szerint csak reggel hétkor ér véget a szavazás,  és emellett még több államban tart a szavazatok számlálása, már most biztosan kijelenthető: Barack Obama nyerte az amerikai elnökválasztást, amelyet elsősorban a csatatérállamokban elnyert fölényének köszönhet. Floridai tudósításunk következik.

Az amerikai hírtelevíziók már sorra közlik, az előrejelzések szerint Barack Obamának több mint 270 elektori szavazata van az 538-ból, azaz megnyerte a 2012-es elnökválasztást. Az előre várt államokat mindkét elnökjelölt hozta, Romney viszont szinte sehol sem tudott meglepetést okozni. Ohio megnyerésével helyi idő szerint már 11 óra 19 perckor – egyébként viszonylag hamar – eldőlt, Obama marad az Egyesült Államok elnöke.

A hírt az elsők között a CNN jelentette be, a csatorna pedig szokásaihoz hűen ezúttal sem aprózta el: a New York-i Empire State Building is a választási eredményeknek megfelelő világítást kapott, azóta már kék színben pompázik, a helyben ünneplő demokraták legnagyobb örömére.

A demokrata elnök Twitteren köszönte meg híveinek azt, hogy támogatták az elnökválasztáson: „Mindent, amit elértem, nektek köszönhetek” – írta az amerikai elnök, miután a hírtelevíziók összesítéseik alapján bejelentették, hogy újraválasztották. „Újabb négy év… Mindnyájunknak részük van benne. Így kampányoltunk, és ezek vagyunk mi. Köszönöm.” Obama ezzel a tweettel egyébként máris rekordot is döntött, miután a támogatóinak köszönetet nyilvánító üzenete minden idők legtöbbször megosztott bejegyzése lett a Twitteren, alig két óra leforgása alatt.

Közben a Romney-tábor nagyon nehezen adta fel Ohio-t, hiszen republikánus elnökjelölt eddig egyszer sem tudott elnökválasztást nyerni ohiói győzelem nélkül. A CNN szerint a republikánus elnökjelölt makacsul bízott abban, hogy Ohio állam még az övé lehet, így helyi idő szerint egészen hajnal egyig nem volt hajlandó megtartani vereségét elismerő beszédét sem. Előtte nem sokkal viszont már felhívta telefonon Barack Obamát, és gratulált ellenfele győzelméhez.

Romney alig pár perce elmondott beszédében külön köszönetet mondott alelnök-jelöltjének, Paul Ryannek, aki nagyszerű szolgálatot tett neki és az országnak is. Állítása szerint bátran kijelentheti, hogy felesége mellett Ryan a másik legjobb választása az életben.

Obama hívei közben önfeledt ünneplésbe kezdtek az amerikai nagyvárosok utcáin. Hatalmas ujjongó tömeg gyűlt össze Obama chicagói választási főhadiszállásánál, a New York-i Times Square-n és Los Angeles központjában is. Az ünneplők mind arra várnak, hogy beszédet mondjon az újraválasztott elnök, eközben pedig a hírcsatornák már azt találgatják, vajon miről fog szólni Obama győzelmi beszéde.

A két jelöltre országosan leadott szavazatok száma most 47,9, illetve 47,7 millió, vagyis Obama 200 ezresre csökkentette a pár órája még 1,5 milliós hátrányát. Mivel a legnépesebb, erősen demokrata állam, Kalifornia még aránylag a szavazatszámlálás elején tart, reális az esélye annak, hogy Obama végül mégis úgy nyer, hogy ő kapta a több szavazatot, és nem csak az elektori rendszer jellegzetességei miatt marad elnök.

A milliárdos Donald Trump sem hagyta szó nélkül az eredményeket: nagyon nehezen viseli Obama győzelmét. A Twitteren azt írta: az ország komoly, és eddig példa nélküli bajban van, a választás pedig paródia volt. Szerinte az egész világ az Egyesült Államokon nevet most.

Piukovics Judit

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »