Szombaton 192 helyhatósági tanácsi pozícióra pályázott 1475 jelölt az Ománi Szultanátusban, ahol az arab országokban lezajlott változások példája tavaly az omániak zavargását és reformok követelését eredményezte, ennek része a helyhatósági választás bevezetése, ami mérsékelt haladást mutat a demokrácia felé. Sayyid Hamoud al-Busaidi ománi belügyminiszter nyilatkozatában elmondta, hogy a Helyhatósági Tanácsok létrehozása „új lépést ad a modern társadalom felépítéséhez”, írja a hivatalos ománi hírügynökség (ONA). Qabus szultán 2011. októberében kiadott rendelete deklarálta a Helyhatósági Tanácsok létrehozását, amely a (konzultációs) Shura Tanács után a második választott testület az ország modern történetében. Ez utóbbi jogosult a törvényjavaslatok elfogadására vagy elutasítására, ugyanakkor a szultán továbbra is a végső döntéshozó. Az aktivisták, akik közül néhányan bekerültek tavaly a Shura Tanács testületébe, üdvözölték a reformot, de várakozásokkal tekintenek a tényleges változások felé.
A 2,8 millió lakosú állam szavazóképes polgárainak 50,3 százaléka adta le a voksát, amely elmarad a Shura Tanács tavalyi választási eredményeitől, de ennek nincs nagy jelentősége az e téren tapasztalatlan lakosságot tekintve. A szavazók majdnem negyven százaléka volt nő és négy női jelölt szerzett pozíciót. Shaima Al Raisi a Gulf Newsnak elmondta, hogy képviselői fizetését jótékony célra fogja felajánlani, a helyi közösséget ezzel is segítve. Maryam Shariff Reutersnek nyilatkozó nő abban a reményben adta le voksát, hogy a mostani választás majd egy teljes mértékben választott miniszteri testülethez vezet. Fiatal önkéntesek, köztük lányok is részt vettek a szavazás lebonyolításában, amely mentes volt atrocitásoktól.
A demokratikus átmeneten túl az omániak kézenfekvő eredményeket, további munkahelyek teremtését várják leginkább az általuk preferált megválasztott képviselőktől. Ománi hivatalos adatok szerint a kormány csak idén 52 ezer új munkahelyet teremtett az állami, és 22 ezret a magánszektorban, ezzel 17 ezerre lecsökkentve a regisztrált munkanélküliek számát.
Éva Ádám