Rehabilitáljuk Chilét!

Torgyán József 2001-es látogatása óta Chile a magyar politikai újságírásban az értelmetlen, pazarló és egzotikus hivatali turizmus szinonimájává vált, amellyel – az elhíresült koktélparti okán – csak Kuba vetekedhet. Talán ezért is fordulhatott elő, hogy a rendszerváltás óta nem látogatott magyar kormányfő a – nyugodtan mondhatjuk – legfejlettebb, legstabilabb és legsikeresebb latin-amerikai országba, és alacsonyabb szintű vezetőink is kétszer meggondolják, kockára tegyék-e hírnevüket emiatt. A Chile-szindróma odáig fajult, hogy a Külügyminisztérium 2009-ben elrendelte a santiagói nagykövetség bezárását. Pedig.

Pedig Chilében nagy dolgok történnek. Január 26-27-én a főváros, Santiago lesz a házigazdája a latin-amerikai és karibi államokat tömörítő ún. CELAC közösség és az Európai Unió csúcstalálkozójának, amelyen részt vesz többek közt a német kancellár, a francia, a brazil, a mexikói elnök, vagy a spanyol miniszterelnök is, és amelynek fő témája a két régió közti stratégiai – mindenekelőtt persze gazdasági – együttműködés erősítése.

Latin-Amerika ugyanis fontossá vált.

A legalább egy évtizede tartósan 4-8 százalék közötti gazdasági növekedést produkáló országok az európai válság közepette – Ázsiához hasonlóan – menedéket és beruházási lehetőséget kínálnak az Európában teret vesztő vállalatoknak, és a 600 milliós lakosság, benne az egyre népesebb brazil, chilei, perui vagy kolumbiai középosztály egyúttal jelentős felvevőpiacot biztosít termékeiknek. A santiagói csúcsértekezlet egy olyan pillanatban kerül megrendezésre, amelyben Latin-Amerika számos országa függetlenségének 200. évfordulóját ünnepli, és amikor a térség jelentős fejlődést mutathat fel a politikai stabilitás, a demokrácia, a szilárd intézmények, az emberi jogok, a gazdasági növekedés és a tisztességes munkahelyek létrehozása terén.

De térjünk vissza Chilére!

Mint azt a Kitekintő elemzésében is olvashatjuk, a Pinochet-korszakot magáról demokratikus választásokkal 1990-ben lerázó ország meglehetősen jól alkalmazkodott a hidegháború lezárása után bekövetkezett világgazdasági változásokhoz, és mára egész Dél-Amerika mintaországa lett, a térségben ritka politikai stabilitást, relatív jólétet és bámulatos növekedési adatokat felmutatva.

A chilei gazdasági csoda alapját az ország páratlan földrajzi adottságaira épülő mezőgazdaság, a bányászati bevételek, a szabadkereskedelmi megállapodások és az államháztartási fegyelem adják. A mediterrán éghajlat és a déli félteke adottsága miatt Chile télen friss zöldséggel és gyümölccsel látja el az USA-t és Európát, míg a kivitel kétharmadát kitevő bányászat óriási bevételt és több százezer munkahelyet biztosít az országban.

Chile a világ legnyitottabb gazdaságaként – eddig 57 országgal, illetve térséggel kötött szabadkereskedelmi megállapodást, köztük az EU-val, az USA-val, Kínával és Indiával – a világ fogyasztóinak mintegy feléhez előnyös feltételekkel juttatja el termékeit. Jóllehet, az export túlnyomó része nyersanyag, az elmúlt években komoly erőfeszítéseket tettek a nagyobb hozzáadott értéket tartalmazó feldolgozott termékek fejlesztésére és az innovációra.

A chilei kormányok előrelátására jellemző, hogy 1985-ben létrehozták a Réz Stabilizációs Alapot (CSF), amelynek lényege, hogy azokban az években, amelyekben a réz világpiaci ára magas, a bevételek egy részét az alapban helyezik el, amelyből aztán a szűkebb esztendők kiadásait fedezik. A fegyelmezett, következetes gazdálkodásnak köszönhetően Chile 2010-ben, Dél-Amerikából elsőként, a világ legfejlettebb ipari országait tömörítő OECD tagja lett.

A nyitottságával jelentős gazdasági sikereket elérő Chile egyszerre a latin-amerikai integrációs folyamatok lelkes támogatója is. Ennek kiemelkedően fontos állomása a 2011 áprilisában, a hozzá hasonlóan nyugatbarát és gyorsan fejlődő Kolumbiával, Peruval és Mexikóval közösen megalapított Csendes-óceáni Szövetség (Alianza del Pacífico), amelynek célja egy újabb, jó 200 milliós, Brazíliával, illetve a Mercosurral vetekedő szabadkereskedelmi térség létrehozása és az ázsiai csendes-óceáni térséggel való szorosabb együttműködés kialakítása.

A négy ország – illetve Panama mint megfigyelő – elkötelezte magát a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad áramlásának elősegítése, a kereskedelmi, vámügyi, rendőrségi, bevándorlási szabályok egységesítése, az értéktőzsdék integrációja, valamint a konfliktus-kezelés mechanizmusainak kidolgozása mellett. Nem véletlen az áthallás az európai közösségi vívmányokból, mint ahogy az sem, hogy az Európai Unió Mexikó és Chile után nemrégiben Kolumbiával és Peruval is társulási megállapodást kötött.

A Magyarországnál nyolcszor nagyobb területű, 17 millió lakosú Chile bámulatosan sikeres integrációja a világkereskedelembe számunkra is több tanulsággal szolgál. Habár mi nem rendelkezünk jelentős ásványkincsekkel és a chileihez fogható földrajzi jellemzőkkel, mégis példaértékű, ahogy Chile a legtöbbet hozza ki egyedi adottságaiból. Magyarországra is szoktuk mondani, hogy egy nyitott, az Európai Unióba a leginkább integrálódott gazdaság, de a piacainkat érintő jelenlegi válság megmutatta az egyoldalúság korlátait is.

Chile az egész világra kiterjedő szabadkereskedelmi megállapodásaival képes kivédeni a világ egyes részeit érintő fogyasztás-csökkenés kedvezőtlen hatásait, és más piacokon kompenzálni azt. Jóllehet, nekünk nincs a chilei rézérc-bevételekhez fogható „pénzügyi hálónk”, mégis tanulhatunk a kormányoktól függetlenül érvényesülő államháztartási fegyelemből, a bőség éveiben való takarékoskodásból, amelynek köszönhetően Chile nem csak a térség, de a világ egyik legstabilabb gazdaságává válhatott.

Itt az ideje, hogy Magyarország újra felfedezze az Újvilágot, és a keleti nyitás mellett feltárja a Latin-Amerikában rejlő lehetőségeket is. Lehet, hogy nem is olyan savanyú az a chilei cseresznye.