A Kongresszus üdvözli a nyíltan meleg képviselőket

Évtizedeken keresztül a „meleg” és a „Kongresszus” szavak csak különféle botrányokról szóló híradásokban szerepeltek együtt az Egyesült Államokban, a törvényhozás meleg tagjai a közelmúltig szinte egyáltalán nem vállalták fel homoszexualitásukat. A 113. Kongresszusban azonban már hat, nyíltan meleg vagy biszexuális politikus kapott helyet a Képviselőházban – írja a The New York Times. Ez kézzelfogható jele annak, hogy mára már a legmagasabb kormányzati szinten is „elfogadottá” vált a homoszexualitás kérdése.

A Kongresszus összetétele sohasem tükrözte igazán az ország összetételét: minden esetben „fehérebb” és gazdagabb volt mint az ország lakossága, és mindig is jóval több férfi tagja volt. A törvényhozás homoszexuális tagjai azonban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a melegjogok illetve a homoszexualitás kérdésköre ne legyen többé tabu az Egyesült Államok Kongresszusában.

Szakértők szerint annak, hogy több élvonalbeli politikus – mint például az első nyíltan meleg szenátor, Tammy Baldwin – is felvállalta homoszexualitását, több államban is hozzájárult ahhoz, hogy az elnökválasztással egyidőben megtartott népszavazásokon az emberek igennel voksoljanak az egyneműek házasságának engedélyezésére. Az elvont, jogi kérdéshez így az amerikai állampolgárok arcokat is tudtak kötni, ami sokkal megfoghatóbbá és emberközelibbé tette a kérdést.

Pintér Melinda

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »