Robbantások az iraki fővárosban

Vasárnap reggel Bagdad-szerte robbantásokról számoltak be a hírügynökségek. A tegnapi merényletsorozatot, az al-Dzsazíra szerint nyolc, míg a BBC információi szerint kilenc, parkoló autóba rejtett pokolgép követte, amelyeket síita városrészekben, általában szabadtéri piacok mellett aktiváltak. Legalább húsz ember az életét vesztette, és közel kilencvenen sérültek meg. A hatóságok megerősítették, hogy összehangolt támadásról van szó, amelyet még egy terrorista szervezet sem vállalt magára, de nagy valószínűséggel az al-Kaida felel érte. Eközben a tikriti rendőrség arról számolt be, hogy a bagdadi detonációkkal egy időben sikerült tizenegy, az utak mentén elhelyezett bombát hatástalanítaniuk.

Szombaton Ali Aouni dandártábornokot, az iraki védelmi minisztérium hírszerzési akadémiájának fejét érte végzetes támadás. Ebben a hónapban eddig legalább harminchárman haltak meg, a sebesültek száma pedig meghaladja a százat, sőt más becslések szerint, már a százötvenet is.

Gergely Hanna

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »