Hat év óta ismét miniszteri szintű találkozóról határoztak a szomszédos államok, fordulópontkoz érhet a két Korea mélypontra süllyedt kapcsolata.
Észak és Dél-Korea Panmidzsonban közelebb került a feszült kapcsolataik rendezésére, vasárnap hat év óta az első miniszteri szintű találkozóról született megállapodás. A két ország közötti demilitarizált övezetben található, a „béke falujának” is nevezett Panminzsdonban – mely a koreai háborút lezáró 1953-as fegyverszünetet ialáírásnak helyszíne volt – megtartott, 17 órás szakértői megbeszélés alkalmával a miniszteri szintű találkozó szerdai kezdetéről döntöttek, szöuli helyszínnel – tudósít az AP amerikai hírügynökség.
A héten kezdődő csúcstalálkozó központi témáját várhatóan a két Korea által 2003-ban alapított és közösen fenntartott, 123 dél-koreai vállalatnak helyet és közel 53,000 észak-koreai dolgozónak munkát biztosító keszongi ipari komplexum újraindítása fogja képezni. Keszong ipari komplexuma kilenc év után némult el végleg, miután az északi rezsim blokád alá vette az iparvidéket, és megtiltotta a déli dolgozók belépését. Május elejére Dél-Korea teljesen kivonult a területről. Szakértők szerint ezért két állam az elmúlt hónapok során történelmi mélypontra süllyedt kapcsolatában bármilyen közeledést szimbolizáló lépés jelentős fordulópontot hozhat.
A februári nukleáris tesztrobbantás óta Észak-Korea megelőző atomcsapással fenyegette az Egyesült Államokat, Dél-Koreát és Japánt, egyoldalúan felbontotta az 1953-as fegyverszünetet, az erőteljes háborús provokációval azonban csak súlyos ENSZ-szankciókat és a nemzetközi közösség egyöntetű elítélését sikerült elérnie Kim Dzsongun kormányának. Az észak-koreai atomprogram felszámolása valószínűleg továbbra sem kerül megvitatásra a szerdán kezdődő miniszteri találkozón.
„Észak- és Dél-Korea kapcsolatának fejlődése a kis dolgoktól kezdődik, fokozatos bizalomépítéssel” – nyilatkozta Cshun Heszung, a dél-koreai Egyesítési Minisztérium szóvivője. A két koreai állam közötti miniszteri párbeszéd első fordulója Barack Obama amerikai elnök és Hszi Csin-ping kínai államfő kaliforniai találkozóját követően kerül megrendezésre, az amerikai és kínai vezető közösen adott hangot annak, hogy Phenjannak fel kell hagynia a nukleáris fegyverkezésével, mely a nemzetközi közösségre nézve komoly fenyegetéssel bír. Biztonságpolitikai elemzők feltételezése szerint Phenjan békülékenysége a Pekingből érkező nyomás következménye lehet.
Dóczi Tamás