Japán segélyt nyújt a szíriai felkelők által ellenőrzött területeknek

Japán azt tervezi, hogy nemzetközi szervezettekkel és a szíriai ellenzékkel együttműködve segélyt nyújt a szíriai felkelők által ellenőrzött területeken élőknek – közölte Szuga Josihide japán kormányszóvivő kedden.

Tokió hadianyagot nem tervez adni, ezt törvényi korlátozások miatt meg sem tehetné. Kisida Fumio külügyminiszter azt közölte, hogy a támogatás kizárólag egészségügyi eszközökre terjed majd ki. Az NHK televízió értesülései szerint azonban a szigetország járműveket és generátorokat is el fog juttatni a felkelők irányította területekre.

Abe Sindzó miniszterelnök a jövő heti G8-csúcson akarja bejelenteni a tervet. 

Tokió az ellenzéket tekinti a szíriai nép legitim képviselőinek, de eddig nem nyújtott támogatást a Bassár el-Aszad elnök megdöntéséért harcoló csoportoknak. Japán ugyanakkor a Szíriával határos országokba menekült emberek megsegítésére eddig mintegy 80 millió dollár értékben folyósított támogatást nemzetközi szervezeteken keresztül.

mti

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »