Illinois korrupcióval vádolt kormányzója fellebbezett

Rod Blagojevich ügyvédei fellebbezést nyújtottak be az egykori Illinois-i kormányzót 14 év börtönbüntetésre kényszerítő büntetőjogi perben – áll a Reuters oldalán.

Blagojevich-et 2011-ben mondták ki bűnösnek, miután állítólagosan korrupciós üzelmekkel kísérelte meg eladni Barack Obama megüresedett kormányzói pozícióját az amerikai szenátusban 2009-ben. A hét elején viszont az ex-politikus ügyvédei elégtelen bizonyítékokra hivatkozva fellebbeztek. A védők azt is kifogásolták, hogy az esküdtszéket félrevezették az utolsó tárgyalás során a vád képviselői.

A kétszeres demokrata kormányzót 2009-ben fosztották meg politikai címétől. A szenátusi botrányon kívül még két rendben kampányfinanszírozással való visszaélésben is bűnösnek találták.

Varga-Tóth Tamás

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »