A miniszter sem tudja, mennyi lesz a gazdasági növekedés

Lou Csi-vej a kínai pénzügyminiszter szerint még 7,5%-kal növekedhet az ország GDP-je. Ez azért érdekes, mert egy héttel korábban még 7%-ot mondott. Két oka lehet annak, hogy meggondolta magát. Az első, hogy szólt neki a pártvezetés, hogy nem jó számot dobott ki az excel. A másik, hogy nem tudott a hétvégi bejelentésről, ami szerint megszűntetik a bankok hitelkamataira kiszabott sávhatárokat. Ezzel a lépéssel a hitelezés újabb impulzust kaphat, már csak az lesz a kérdés, hogy a rendszer meddig bírja el ezt a szintű hevülést, az árnyék bankrendszerről már nem is beszélve.

A hétvégi G20 csúcs legfontosabb üzenete az volt, hogy a költségvetési egyensúly megteremtése és az államadósság csökkentése helyett a gazdasági növekedésre kell helyezni a hangsúlyt a jövőben. Az USA is komoly előrelépést ért el, hiszen a résztvevők nem foglalkoztak a költségvetési szigorítással. Az adózási kérdésekben egyelőre új fejlemények nem érkeztek.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »