Mindenki csak találgat Csányi Sándorról

Egyre több a kérdőjel az OTP vs. Csányi Sándor témában. Pénteken azt követően szakadt el a cérna a parketten, hogy Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója bejelentette: összesen 1,7 millió OTP-részvényt adott el, amelyből kb. 343 ezer db saját és 1,35 millió db közvetett tulajdon volt.

A nyilvános információk alapján Csányi kezében összesen további 1,16 millió darab OTP-részvénye maradt, ám a piaci pletykák szerint a maradék részvényeitől is megvált a pénteki kereskedésben – erről azonban hivatalos bejelentés még nem érkezett (a jogszabályok szerint erre 2 napja van).

A bank pénteken azt jelezte, hogy agrárpiaci befektetéseibe forgatja át a felszabaduló 7,8 milliárd forintot, míg a Magyar Nemzet vasárnapi információi szerint egészségügyi problémák miatt készül távozásra Csányi, ezt azonban az OTP hivatalosan is cáfolta.

Kevés olyan téma van a hazai tőkepiacon, amelyben ennyire nehéz lenne konszenzusra jutnia a befektetőknek és az elemzőknek. A történet kapcsán csak sokasodnak a kérdőjelek, miközben a válaszok száma nem növekszik érdemben. A legérdekesebb pontot az időzítés jelenti, hiszen a tervek szerint a szerdai kormányülésen várható előrelépés a devizahitelesek megmentése kapcsán.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »