A szociáldemokrata pártelnök rugalmasságot jelez

A Jirí Rusnok vezette cseh szakértői kormány programtervezetében eddig egyetlen olyan pont sincs, amely ellentétes lenne a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) programjával – jelentette ki Bohuslav Sobotka, a szociáldemokrata párt elnöke azt követően, hogy hétfőn este megbeszélést folytatott a miniszterelnökkel.

„A szakértői kormány támogatásáról a kormányprogram végső változatának ismeretében döntünk. Azzal számolok, hogy a párt a bizalmi szavazáskor egységesen fog eljárni” – nyilatkozta Sobotka újságíróknak.

Elmondta, hogy Rusnok várhatóan augusztus 6-án találkozik a szociáldemokrata parlamenti képviselőkkel, s tájékoztatja őket a programtervezet végső változatáról. A bizalmi szavazásra az egyelőre nem hivatalos közlés szerint augusztus 8-án kerül sor.

mti

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »