Elutasították a magyar iskolák kérelmét

Az Ukrán Oktatási és Tudományos Minisztérium nem engedélyezte a magyar iskoláknak, hogy bővített óraszámban tanulják az ukrán nyelvet a kötelező második idegen nyelv bevezetése helyett.

„Volt egy kerekasztal-beszélgetés a Legfelsőbb Tanácsban a nemzeti kisebbségek oktatásával kapcsolatban, ahol indítványozták, hogy a magyar iskolákban kiegészítő óraszámban oktassák az államnyelvet az újítás bevezetése helyett” – mondta Lilija Hrinevics, a Legfelsőbb Tanács tudományos és oktatási bizottságának vezetője.

Azonban hivatalosan is elutasították a kérelmet, így gyakorlatilag három idegen nyelv elsajátítására kötelezték a kárpátaljai magyar iskolák tanulóit.

Kitekintő / Kárpátalja.ma

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »