Ismét tüntettek a pedagógusok Bukarestben

Megközelítőleg negyven Maros megyei pedagógus vesz részt szerdán a Bukarestben szervezett tiltakozáson – tudtuk meg Molnár Zoltántól, a Szabad Tanügyi Szakszervezet Maros megyei alelnökétől. A kormány épülete előtti megmozdulásra több mint tízezer résztvevőt várnak, miután a Szabad Tanügyi Szakszervezet (FSLI) már az elmúlt héten is utcai tüntetéseket szervezett a fővárosban.

A tiltakozók többek között azt szeretnék elérni, hogy 2014-től legalább a GDP 6 százalékának megfelelő finanszírozást kapjon az oktatás. Olyan kérést is megfogalmaztak, miszerint a kezdő tanárok fizetését 50 százalékkal kellene megemelni, de azt is szeretnék, ha újra érvénybe lépne a heti 16 órás norma a 25 év régiséggel és I. fokozatú vizsgával rendelkező pedagógusok számára. Legalább három évvel hamarabbi nyugdíjazást is kérnek, anélkül, hogy az összeg változna. Kéréseik között az is szerepel, hogy a pedagógusok ingázását az állami költségvetésből finanszírozzák.

Molnár Zoltán elmondta, az állam feladatai közé tartozik, hogy befektessen az oktatásba. „A múlt héten háromnapos japánsztrájkot tartottunk, most pedig a fővárosban fogunk tiltakozni. Nyilvánvalóan szeretnénk, ha nőnének a fizetések, és ha teljesülnének azok a kérések, amelyeket a követelményrendszerünkben megfogalmaztunk” – jelentette ki a pedagógus.

Székelyhon.ro

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »