Kína már Rómában is otthon van

Az előző néhány nap nagy valószínűséggel nem tartozott Matteo Renzi olasz miniszterelnök legunalmasabb napjai közé. Az elmúlt másfél hétben ugyanis Olaszország számos fontos nemzetközi eseménynek adott otthont: Milánóban megrendezésre került a tizedik Ázsia-Európa Népek Fóruma (AEPF), európai körútjának keretében Rómába látogatott a kínai miniszterelnök, majd szintén Milánóban rendezték meg a tizedik Ázsia-Európa Találkozót (ASEM).

Az Ázsia-Európa Népek Fóruma (AEPF) olyan tanácskozás, melyen ázsiai és európai civil szervezetek, társadalmi mozgalmak találkoznak. A fórum résztvevőinek célja, hogy felhívják az ázsiai és európai országok vezetőiek figyelmét (akik a későbbi ASEM résztvevői) az olyan sürgető és kényes problémákra, mint a szegénység és a munkanélküliség, a környezetszennyezés, a fenntartható fejlődés, a menekültügy, valamint a béke megteremtésének mikéntje. Az idei találkozón több mint négyszázan vettek részt. A jelenlévők az esemény záró nyilatkozatában arra kérték az ASEM résztvevőit, hogy a jelenlegi válsághelyzeteket felelősségteljesen, hatékonyan, az emberek érdekeit figyelembe véve oldják meg.

A kínai miniszterelnök római látogatása

A kínai miniszterelnök, Li Ko-csiang Németország és Oroszország után a héten Olaszországba is ellátogatott. A kínai és az olasz vezető legutóbb négy hónappal ezelőtt, Pekingben találkozott. Matteo Renzi olasz miniszterelnök szerint az, hogy a két hivatalos látogatás között csupán néhány hónap telt el, a két ország közötti szoros együttműködésre és barátságra utal.

A római találkozó alkalmából megrendezett olasz–kínai üzleti fórum húsz üzleti megállapodást hozott a két országnak. Ami az anyagiakat illeti, a megegyezések összege meghaladja a 8 milliárd eurót. Az egyik legjelentősebb üzleti megállapodás Olaszország legnagyobb és egyben Európa második legnagyobb energetikai vállalkozása, az ENEL, valamint a Bank of China között jött létre. A megállapodás értelmében a kelet-ázsiai bank az elkövetkező 5 évben, hitelekkel és egyéb anyagi eszközökkel, 1 milliárd eurós összegig támogatja az olasz nagyvállalat projektjeit, beruházásait Kínában és azon kívül.

Renzi a két ország közti partnerség kapcsán elmondta, hogy az USA után Kína Olaszország második legnagyobb Európán kívüli kereskedelmi partnere. Az árucsere értéke 2013-ban elérte a 32,9 milliárd eurót és az export 2014 első félévében 8,3%-kal nőtt.

Li szerint a két ország üzleti szektora jelenti a fő erőt a kétoldali kapcsolatok előmozdításához.

Amikor Ázsia és Európa nagyjai egy asztalhoz ülnek

Az Ázsia-Európa Találkozót (Asia-Europe Meeting, ASEM) 1994 óta kétévente tartják meg. A konferencia célja, hogy lehetőséget biztosítson a párbeszédre Ázsia és Európa között és a két kontinens együtt találhasson megoldást a 21. század regionális és globális problémáira. 

A kétnapos multilaterális tanácskozáson az 53 ázsiai, illetve európai ország vezetőin túl részt vett az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnöke, valamint a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének főtitkára is. Az idei tanácskozás fő témája a „Felelős partnerség a növekedésért és a biztonságért” volt.

A program keretében három plenáris ülésre és több kétoldali találkozóra is sor került. Az egyeztetések központjában az ukrán válság, a gazdasági növekedés serkentése és az ebola megfékezése állt. 

A hírek szerint – bár Merkel és Putyin éjszakába nyúlóan tanácskoztak az ukrán helyzetről – a német kancellár és az orosz elnök még mindig igen eltérően látja az ukrán belpolitikai válság eredetét és a pillanatnyi események okait. 

A világ vezetői aggodalmukat fejezték ki az ebola terjedésével kapcsolatban és széleskörű nemzetközi együttműködést sürgettek a járvány megfékezése érdekében.

A következő Ázsia-Európa Találkozót két év múlva, Mongóliában tartják majd.

Osztrovszky Edina

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »