Előrehozott választásokat szorgalmaz a fővárosi közgyűlés alelnöke

Zágráb polgármesterének és közeli munkatársainak őrizetbe vétele egy normális, európai és demokratikus országban előrehozott választásokhoz vezetne – mondta Davor Bernardic, a kormányzó horvát Szociáldemokrata Párt (SDP) fővárosi elnöke, a zágrábi közgyűlés alelnöke.

Bernardic a sajtónak kijelentette, hogy nemcsak a polgármester, Milan Bandic korrupciógyanú miatti őrizetbe vételéről van szó, hanem a nevével fémjelzett teljes városi irányítás érintettségéről, ami automatikusan megkérdőjelezi a városi vezetés legitimitását és a politikai többséget a közgyűlésben. Ez gyakorlatilag új választásokat jelent – tette hozzá.

Bernardic megjegyezte, a város nem tud működni vezetés nélkül. „Mindenkinek megvan a maga erkölcsi és politikai felelőssége. Ha a jelenlegi polgármester helyében lennék, beadnám a lemondásom” – mondta.

A horvát hírügynökségnek nyilatkozó elemzők szerint a Bandic ellen induló bírósági eljárás a politikai színtéren is tükröződni fog, ami az erőviszonyok átalakulásához vezet a fővárosban, ebből pedig a két nagy politikai erőnek, a szociáldemokratáknak (SDP) és a Horvát Demokratikus Közösségnek (HDZ) származhat haszna.

Milan Bandicot 2000-ben az SDP színeiben választották meg Zágráb polgármesterévé. Majd miután összetűzésbe keveredett a mostani szocialista miniszterelnökkel, Zoran Milanoviccsal, kizárták a pártból, és 2009-ben már mint független jelölt nyerte el Zágráb polgármesteri posztját. Pártatlansága egyfajta alternatívát jelentett a választók számára, ami nem felelt meg sem a jelenleg kormányzó SDP-nek, sem az ellenzéki jobbközép HDZ-nek.

Vasárnap a horvát korrupcióellenes hivatal (USKOK) utasítására gazdasági bűncselekmények gyanújával 19 embert vett őrizetbe a rendőrség, köztük Milan Bandicot és két közvetlen munkatársát, valamint más városi vezetőket és közüzemi igazgatókat.

A polgármestert többek között azzal is vádolják, hogy a 2009-es horvátországi elnökválasztáson nem átláthatóan költötte el az elnökjelölti kampányára szánt pénzeket. Az USKOK ezzel kapcsolatban adóelkerüléssel gyanúsítja, amelynek következtében 10 millió kunával (mintegy 400 millió forint) megrövidítette az államkasszát.

Az 58 éves Bandicot az elmúlt évtizedben több alkalommal is összefüggésbe hozta a sajtó korrupciós ügyekkel, de mindeddig nem vonták felelősségre. A politikus három év megszakítással 2000 óta vezeti a 800 ezer lakosú horvát fővárost.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »