Megválasztották Németország első posztkommunista miniszterelnökét

Megszületett Németország első piros-piros-zöld kormánya, egyben első Linke-s tartományi miniszterelnöke.

Péntek délelőtt 10:49-kor hivatalosan is bejelentették, hogy Bodo Ramelow lett Türingia új tartományi miniszterelnöke. Az eredményeket Christian Carius, a tartományi gyűlés elnöke tette közzé, miután a második szavazás alkalmával már a képviselők többsége a piros-piros-zöld koalíciót támogatta. 

Habár a baloldali siker történelmi jelentősége megkérdőjelezhetetlen, a koalíció viszonylag gyenge lábakon áll. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az első választási forduló eredménye: hiszen péntek kora délelőtt először még nem gyűlt össze a Ramelow megválasztásához szükséges 46 igen szavazat. Ezen kívül a Die Linke, az SPD és a Zöldek között létrejött együttműködés várhatóan további nehézségekkel is kénytelen lesz szembenézni a jövőben, tekintve különösen kritikus megítélésüket a közvéleményben.

Ugyanakkor minden esély meg van arra is, hogy Ramelow vezetésével a baloldal példaértékű sikert érjen el. Amennyiben ez megtörténik, még arra is sor kerülhet, hogy a 2017-es németországi választásokat követően szövetségi szinten is baloldali nagykoalíciós kormányzás vegye kezdetét. 

Küttel Orsolya

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »