Ezzel jár az olajár zuhanása

Hasszán Rohani iráni elnök kedden arról beszélt, hogy amíg Iránra a drasztikusan csökkenő olajárak nem tudnak nyomást gyakorolni, addig az áresésért felelős országok közül számos megszenvedheti a döntésüket. Rohani Szaúd-Arábiát és Kuvaitot külön kiemelte, mint azokat az országokat, amelyeknek jobban fájhatnak az alacsony olajárak, mint Iránnak.

„Bár az előző hónapban az olajárak több mint a felükre estek, azok az országok, amelyek kitervelték ezt , fogják a legjobban megbánni lépésüket”, idézte Rohanit az iráni IRNA hírügynökség. Az elnök kifejtette, hogy a nyugati országoknak észre kell venniük, hogy Iránnál sokkal többet veszíthet Szaúd-Arábia és Kuvait a jelenlegi olajárak miatt. 

„Az adatok azt mutatják, hogy a szaúd-arábiai éves költségvetés nyolcvan százalékát olajbevételek fedezik, illetve az éves exportjuk kilencven százaléka nyersolaj kereskedelemből származik. Hasonlóan, a kuvaiti költségvetés és export kilencvenöt-kilencvenöt százaléka vezethető az olajbevételekre vissza. Ugyanakkor, az új iráni költségvetés csak harminchárom százaléka függ majd az olajbevételektől”, mondta Rohani. 

A Reuters 2013-as adatai szerint az olajbevételek körülbelül kilencven százalékot jelentettek a szaúdi költségvetésnek és kilencvenkét százalékot a kuvaitinak. Az olajárak a tavaly júniusi csúcs óta hatvan százalékot zuhantak a növekvő termelés és az európai és ázsiai olajfogyasztás csökkenése miatt.  

A nyersolaj-eladások körülbelül az iráni export hatvan százalékát adják. Az iráni kivitel és termelés mértéke már 2011-re drasztikus csökkenésen ment keresztül. A nukleáris válság okozta nemzetközi szankciók hatására 2011-re az addigi napi két és félmillióról egy-egy és félmillió hordóra korlátozódott. Akkor az iráni gazdaság alkalmazkodott a kiesett exporthoz a magasabb olajárak miatt, de a mostani olajár csökkenés még okozhat problémát Teherán számára. 

Amíg a márciusig tartó iráni költségvetés hordónkénti száz dolláros árral számol, addig a nemrég benyújtott tervezet ezt valamivel több, mint ötven dolláros árra mérsékelte. 

Kedden az Egyesült Arab Emírségek energiaügyi minisztere megismételte, hogy az OPEC (Kőolaj-exportáló Országok Szervezete) országok nem csökkentik a kitermelésük mértékét. Az Öböl-országok, Szaúd-Arábiával az élen, dollármilliárdokat halmoztak fel az elmúlt években, a számukra kedvező olajárak miatt. Feltehetően ennek hatására, a szaúdi hatóságok egyelőre bizakodónak tűnnek, hogy egyszerűen átvészelhetik a mostani árcsökkenést. 

Szaúdi-iráni párharc az Öbölben 

Abban Rohani elnöknek nyilvánvalóan igaza van, hogy az olajár csökkenés jelentős mértékben kihat majd az Öböl országok bevételeire is. Viszont az is sejthető, hogy az említett országok, de minimum Szaúd-Arábia, hajlandó átmenetileg asszisztálni a részlegesen az amerikai palaolaj-kitermelésnek köszönhető árcsökkenéshez, hogyha azzal Teherán helyzetét megnehezítheti. 

Bár ahhoz kétség sem fér, hogy a palaolaj megjelenése nagyban mérsékelte a szaúdiak olajár-meghatározó helyzetét, nem szabad elfelejteni, hogy a szaúdi termelési kapacitás és olajkészletek még mindig bőven elegendőek ahhoz, hogy az árakat beomlasszák, érvelt a Foreign Policy egyik decemberi elemezése. 

2014 szeptemberében pont ezt tették: a szaúdi kitermelést megemelték fél százalékkal, majd pár napon belül tekintélyes engedményeket ajánlottak a nagyobb ázsiai partnereiknek. Ennek hatására az olaj árfolyama gyorsan közel harminc százalékot zuhant.  

Szaúd-Arábia már többször is bizonyította, hogy hajlandó felhasználni az olajárat politikai fegyverként. Amikor 2008-ban, a globális gazdasági válság közepén, elárasztották megnövelt termelésükkel az olajpiacot, hat hónap alatt zuhant a nyersolaj hordónkénti ára száznegyvenhét dollárról harminchárom dollárra. 

Az időzítés nem volt véletlen, a több mint százdolláros csökkenés az iráni 2009-es elnökválasztás előtt csapott le. Mahmud Ahmadinezsád akkori iráni elnök így pont a következő választások hajnalán volt kénytelen számos szociális program és juttatás megvágására. Az ebből adódó elégedetlenség hozzájárult a 2009-es választás szoros eredményéhez. Ahmadinezsád bár nehezen, de megnyerte a választást, bár ez valószínűleg nem sikerülhetett volna Ali Khamenei legfelsőbb vezető beavatkozása nélkül. Az akkori iráni ellenzék nem fogadta el az eredményt, ami először utcai tömeges megmozdulásokhoz, majd azoknak véres leveréséhez vezetett. 

Az akkor elveszített presztízs és a forradalmi rendszerben vetett hit érezhetően megingott az egész országban és közrejátszhatott a négy évvel későbbi választás eredményeiben is, hiszen 2013-ban Khamenei áldását adta a mérsékelt Rohani jelölésére, így potenciálisan utat nyitva a 2009-es sérelmek orvoslásának lassú folyamatának. 

Természetesen a szaúdi olajtermelés 2008-as növekedését nem tekinthetjük a 2009-es iráni események egyedüli okának, viszont azt muszáj elismerni, hogy Rijád lépése nagyban kihatott Iránra. 

Tavaly december 10-én a szaúdi olajügyi miniszter bejelentette, hogy Szaúd-Arábia megtartja a napi közel tízmillió hordós termelését a nemzetközi kereslettől függetlenül. Rohani ezt egy alattomos politikai összeesküvésnek nevezte és kijelentette, hogy „Irán és a régió lakossága nem fogja elfelejteni ezt, vagyis az egész muszlim világ érdeke elleni árulást”, idézte az elnököt decemberben az International Business Times.

A szaúdi számítások mögött az állhat, hogy a szankciók által már amúgy is megtépázott iráni gazdaságot az olajárak lenyomásával térde kényszeríthesse. Ha ez bekövetkezik, akkor Teherán kénytelen lenne megszorításokat hozni, amely potenciálisan újból utcára küldhetné az iráni lakosságot, mint 2009-ben, írta a Foreign Policy. 

Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy az előző két ciklussal ellentétben, nem Mahmud Ahmadinezsád és a hozzá köthető klientúra kezében van az elnöki pozíció. Hasszán Rohani irányítása alatt az ország gazdasága biztosabb kezekbe került, legalábbis eddig úgy tűnik. Rohani és az általa vezetett pragmatisták ezen kívül hajlandóak valós tárgyalásokra nukleáris kérdés terén a nyugattal, amely során 2013-ban elérték az Irán ellen irányuló szankciók mérsékelt enyhítését. Azt is érdemes észben tartani, hogy Rohani 2013-ban hatalmas fölénnyel nyerte meg a választásokat. Rohani nevére a szavatok kicsivel több, mint ötven százaléka érkezett, amíg a második jelölt támogatása nem érte el a tizenhét százalékot. Ez biztosította Rohanit egy tekintélyes lakossági támogatásról is, amelyet a 2009-es zavargások után nem lehet többé figyelmen kívül hagyni.

Szaúd-Arábia tehát képes az olajárakat politikai fegyverként felhasználni Irán ellen, viszont megkerülhetetlen tény, hogy már nem Ahmadinezsáddal állnak szemben, mint 2009-ben.