Iszlám Állam: harci gépeket küld Bahrein Jordániába

Miután a fiatal jordániai pilótát brutálisan kivégezte az Iszlám Állam, Abdullah király ígéretet tett a terrorszervezet elleni harcban való aktív részvételre. Ennek megfelelően számos légitámadást hajtott végre az ország, mostanra pedig Bahrein mellett az Egyesült Arab Emirátusok is támogatja Jordániát, valamint az Egyesült Államok is fontolóra vette a további támogatások eljuttattását.

Bahrein harci gépekkel látja el Jordániát az Iszlám Állam elleni harcban, miután a fiatal jordániai pilóta brutális kivégzését követően Abdullah király aktívabb szerepet vállal a szélsőséges szervezet elleni harcban, adta hírül a Reuters.

„A bahreini királyi légierő néhány gépe landolt a Jordán Hasemita Királyság területén, hogy részt vegyenek a terrorizmus kiirtását célzó nemzetközi küzdelemben”, áll a bahreini állami hírügynökség közleményében. Az azonban nem derült ki, hogy pontosan hány darab harci gépet küldött az Öböl-menti állam.

A múlt héten már az Egyesült Arab Emirátusok is F-16-os harci gépeket küldött Jordániába, ugyanakkor korábban, Mouath al-Kasasbeh kivégzését követően felfüggesztette gépeinek bevetését a dzsihadisták elleni harcban.

Jordánia uralkodója, Abdullah király ígéretet tett al-Kasasbeh halálának megbosszulására, amely a nemzetközi koalícióban egy aktívabb, a térségbeli országok közül vezető szerepben nyílvánulhat meg. Ennek megfelelően egyre több légitámadást hajt végre az ország az Iszlám Állam pozíciói ellen.

Ugyanakkor a jordán társadalom megosztott az Iszlám Állam elleni harc kérdésében. A fiatal pilóta halála ugyan emelte az aktívabb szerep támogatottságát, azonban még így is magas az ellenzők száma, amely jelentősen mélyíti a feszültségeket a lakosság körében.

Az Öböl-menti államok segítsége mellett az Egyesült Államok is kifejezte azon szándékát, hogy további támogatásokat nyújt a hasemita királyságnak. 

Káply Mátyás

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »