A szélhámosság szobra – nem mese a mai Spanyolországból

A KultúrTapas háttérelemzése annak a spanyol fiatalnak megtévesztő életmódjába, illetve hazugságainak hálójába ad betekintést, aki több éven keresztül megtévesztette a spanyol elitet.

Francisco Nicolás Gómez Iglesias, vagy ahogy a sajtóban híressé vált, El Pequeño Nicolás(„a kis Nicolás”) 1994. április 18-án született. Becenevét az Asterix és Obelix szerzőpárosa által megalkotott francia mesefiguráról, Petit Nicolas-ról kapta. Még 21. életévét sem töltötte be, ám máris nemzetközi hírnévnek örvend, és megkockáztatható, hogy története később is korszakos szimbólum marad. Mégis, mit lehet tudni róla, és vajon miért kelt esete az egyes epizódokon is túlmutató figyelmet? A KultúrTapas spanyol magazin cikke ezekre a kérdésekre keresi a választ.

A kinézetére egy Torrente-film béna gyerekének is beillő Pequeño Nicolás a Madrid északkeleti részén fekvő Prosperidad negyedben született – talán már a hely neve (magyarul kb. „virágzás”, „jólét”) is serkentőleg hatott rá későbbi pályafutásában. A neves Centro Universitario de Estudios Financieros (röviden CUNEF, „Pénzügyi Tanulmányok Egyetemi Központja”) költségtérítéses joghallgatója, azonban három év alatt mindössze négy tárgyat sikerült elvégeznie, ráadásul az aktuális tanévre szóló tandíjat még októberi letartóztatásáig sem fizette be. Az elmaradt tandíj miatt azonban aligha kapott volna ekkora nyilvánosságot.

Ha valamit el kell ismerni, az Nicolás alapossága és kitartása kettős élete felépítésében: már 2008-ban, mindössze 14 évesen feltűnt a Partido Popular madridi rendezvényén, május 2-án, méghozzá nem hivatalos biztonságiként próbálta elállni egy riporternő útját. Éveken keresztül alakította nyilvános profilját: Facebookra feltöltött képeivel is folyamatosan erősítette kapcsolatainak (látszat)beágyazottságát. Első terepe a FAES (a PP-hez köthető nonprofit szervezet, magyarul kb. „Alapítvány a Társadalomkutatásért és Elemzésért”) ifjúsági tagozata volt. Akárhol is jelent meg – a Santiago Bernabéu stadion díszpáholyában, vagy politikai és vállalkozói rendezvényeken, a legnevesebb madridi hotelekben – gondosan ügyelt rá, hogy előkelő helyen tűnjön fel.

Úgy látszik, az állandó jelenlét megtette hatását: egy interjúban maga mondja (bár nyilatkozatait érdemes fenntartással kezelni), hogy a jelenlegi miniszterelnök, Mariano Rajoy Frannak szólította őt, mert már annyi rendezvényen mutatkozott, hogy ő lett a niño del PP (azaz a Néppárt kisgyermeke) – bár mostanra már nem örül, ha ehhez a párthoz kötik a nevét. Gondosan ügyelt rá, hogy továbbra is folyamatosan készüljenek róla a képek a hírességekkel – ezt nevezték az El País cikkében selfie droppingnak. Ezzel mintegy hitelesítette magát, ismerős arccá vált. Pártkörökben gyakran hencegett jó kapcsolataival, és egy-egy embert is bizalmába avatott: elmondta, milyen tervei vannak vele a vezetőségnek.

Tehát Nicolás tudatosan alakította ki magáról ezt a képet, el is könyvelték ilyennek (talán udvariasságból, talán mert egy ilyen kapcsolatokkal villogó embert kár bolygatni) – jó darabig senki sem tette föl a kérdést, mit is keres ott. Bennfentességét azzal is hangsúlyozza, hogy csak keresztnevén, Joséként emlegeti Aznart. Elmondja, nem voltak barátok, és Aznar marbellai házában is csak néhányszor járt, kapcsolatuknak pedig az ő őszintesége vetett véget, mert a volt miniszterelnök hatalmas egója nem tűrte Nicolás kritikáit. Ana Botelláról pedig elárulja, olyan szörnyű polgármester, hogy ő maga azért fordult meg többször az irodájában, hogy rajta tartsa a szemét bizonyos ügyeken, nehogy Madrid még rosszabb helyzetbe kerüljön.

Emlékezetes megjelenései közé tartozik a híres kerékpáros, Alberto Contador tiszteletére megtartott rendezvény, ahol Togores márkijának és a miniszterelnök-helyettesi hivatal munkatársának adta ki magát, és így jutott fel a pintói városháza erkélyére. Még rendkívülibb, hogy az új király, VI. Fülöp koronázásán is részt vett, állítása szerint egyszerűen úgy, hogy meghívót kapott. Igazából valószínűbb, hogy Catalina Hoffman kísérőjeként volt jelen – bár ezt az üzletasszony utóbb tagadta. Mindenesetre Nicolás képes volt bejutni, a többi innentől szinte csak részletkérdés, legalábbis a botrány szempontjából. Talán éppen ez az ő egyik nagy titka, de erre később még visszatérünk.

Elmondása szerint korábban már János Károllyal is hosszú telefonbeszélgetéseket folytatott – a királyi ház korábbi sajtófőnöke szerint nagyjából annyiról lehet szó, hogy Nicolás kihallgatási kérelmére János Károly azt mondta, majd a titkárságáról felhívják. Mindenesetre a koronás társaság valószínűleg nagyon megtetszett Nicolásnak, és ez a nagyzolás vezetett lefüleléséhez. Ismerősén keresztül találkozót kért egy Alsa nevű cég vezetőjétől, aki épp nyaralt. Ám mivel Nicolás azt üzente, el tud menni a galíciai Ribadeóba, a vezető elfogadta a találkozót, és asztalt foglalt a San Miguel étterembe. Egy nappal a találkozó előtt telefonon keresték: Nicolás jelentette be, hogy lesz egy harmadik asztaltársuk is – maga VI. Fülöp király.

A meglepett vállalkozó jelezte a változást az étteremnek, ott azonban már mindenről tudtak: azt mondták, a Zarzuelából (a királyi palotából) már értesítette őket valaki. A belépő ennek megfelelően sikerült: három vagy négy kísérő kocsi, Audik és BMW-k, nyolc testőr, két madridi rendőr meg a helyi erők szirénázó motorjai konvojban. A jeles vendég köszöntésére még a helyi polgármester is a helyszínre sietett. Azonban a nézelődők csalódására csak egy kölyök szállt ki az autóból. A cégvezető tanúsága szerint Nicolás ebéd közben folyton arról beszélt, milyen fontos brand az Alsa Spanyolország számára, és mennyire nagyra becsülik a Zarzuelában meg a Moncloában (a miniszterelnöki hivatalban) is – ő már csak tudja, hiszen nekik dolgozik.

Az eset túl nagy feltűnést keltett, az Alsa-vezetőt sem hatotta meg a lenyűgöző belépő és a nagy szavak, hanem érdeklődni kezdett a fickó után. Mivel hasonló alakításainak híre lassan elért azokig a szervekig, amelyeknek a nevében föllépett, és a nagy felhajtás nyomán a La Voz de Galicia című lap is hírt adott a ribadeói ebédről, megindult a történet később országossá váló felgöngyölítése. Merthogy ezek az önmagukban szinte vígjátékba illő handabandázások csak egy részét tették ki tevékenységének. Igaz ugyan, hogy a hamis személyazonosság használata önmagában is bűncselekmény, ám Nicolás ennél sokkal tovább ment – érdemes áttekinteni pályafutásának ezt a kevésbé anekdotikus, jóval kártékonyabb oldalát is.

Cikkünk még nem ért véget. Lapozzon a folytatáshoz!

Valószínűsíthető, hogy már az egyetemre is ügyeskedéssel jutott be. Ugyanis Nicolás 15 évesen lépett be a FAES-be, ahol kapcsolatba került García-Legaz-szal, a szervezet akkori főtitkárával. Legaz saját bevallása szerint később aláírt neki egy ajánlást felvételijéhez, ám az még egy másik egyetemre szólt. Azonban Nicolás meggondolta magát, mégis a CUNEF mellett döntött, és sikerült is elintéznie, hogy tanév közben fölvegyék – ekkoriban, meglepő módon, a CUNEF-en tanított maga García-Legaz, a jelenlegi kereskedelmi államtitkár is. És habár ez az eset jogilag nem is bizonyítható vagy büntethető, annál nagyobb árnyékot vet arra a rétegre, ahová Nicolás bemanőverezte magát – ezzel pedig a jogosan tiltakozók tagadását is hiteltelenebbé teszi.

Legaz – elmondása szerint – másfél éve szakította meg a kapcsolatot Pequeño Nicolás-szal, mert visszajutott hozzá, hogy a fiú az ő képviselőjeként mutatkozik be üzletembereknek. A szélhámoshoz közel álló források szerint azonban kapcsolatuk továbbra is szoros. Mindenesetre ez volt Nicolás fő módszere: egy-egy szervezet képviselőjének adta ki magát, és ebből kovácsolt tőkét. Szó szerint, hiszen egy ingatlanértékesítési ügyben 25.000 eurót csalt ki egy vállalkozótól, „hogy biztonságba helyezze egy közintézményben.”

Ehhez az akcióhoz a CNI (Centro Nacional de Inteligencia, a spanyol titkosszolgálat) hamisított dokumentumait is felhasználta – a miniszterelnökség fejlécét és a kormányemblémát egy fénymásolószalonban eszkábálta rá a papírokra –, és a miniszterelnök-helyettes munkatársának adta ki magát. Az átejtett vállalkozó a 25.000 euró átadása után már sejthetett valamit, mert órákon belül visszakérte a pénzt, ám Nicolás csak 10.000-et adott neki vissza, és még le is szidta, mondván, hogy ez a kérés „bizalmatlanság a spanyol kormánnyal szemben.” Meg is beszéltek egy találkozót, ahol az illető visszaadta volna Nicolásnak a visszakért 10.000 eurót, ám a csalót végül épp a megelőző napon tartóztatták le.

Egy másik vállalkozót befektetőként keresett meg, és a munkavacsorán azt mondta, képes megszerezni a Királyi Házat ügyfélnek, és a bankszámláján lévő 30 millió euróból befektetne 5 milliót a cégbe. Ugyanezen a találkozón beszélt az oroszországi nyitásról és Vlagyimirról is. Azonban más nemzetközi ügylete is volt: a korábbi gazdasági miniszter, Juan-Miguel Villar Mir márki által vezetett OHL nevű építési céggel a spanyol gyarmati múltú Egyenlítői-Guineában elérhető építőipari lehetőségek ügyében tárgyalt. Azt mondja, ugyanebbe az országba tervezett egészség- és oktatásügyi, illetve biztonsági befektetéseket Miguel Ángel Moratinos-szal, a korábbi külügyminiszterrel.

Nicolás megkapott használatra egy 700 négyzetméteres luxusvillát egy építési vállalaton keresztül – a cég ezért cserébe állítólag kapcsolatokat várt, és addig is havonta 5700 eurót fizetett a bérletért egy ingatlanügynökségnek. Itt aztán találkozókat és fegyveres őrökkel védett, japán sushikészítőkkel színesített fogadásokat szervezett – vendégeinek természetesen úgy adta elő, hogy ez állandó lakhelye. A mindössze négy dolgozót alkalmazó vállalat utóbb felmondta a bérleti szerződést, de Nicolás maradt, és vele a kifizetetlen használati költségek is – az illetékesek azóta is hiába próbálják behajtani a tartozást.

Az esettel összefüggésbe hozták az Edhinor nevű építési céget is – a fiatalember természetesen az ő munkatársuknak is kiadta magát. 2014-ben ez a vállalat nyerte el a Ciudad de la Seguridad, a rend- és katasztrófavédelmi szervek új madridi központjának építési pályázatát – és természetesen tagadja, hogy valaha is bármiféle munkakapcsolatban állt volna „Don” Nicolás-szal, a házat csak alkalmi használatra engedte át neki, arról pedig szó sem volt, hogy birtokba vegye. Különösen is pikáns, hogy ugyanez a ház bizonyos források szerint a korábbi bolgár miniszterelnök, Kyril herceg tulajdonában áll. A hercegnek madridi születésű felesége révén van némi helyi kötődése.

Az El Confidencial című lap szerint Nicolás a CNI közvetítőjeként kereste fel a korábbi katalán tartományi elnök, az adócsalás-botrányba keveredett Jordi Pujol ügyvédjét is, és fizetségért cserébe felajánlotta, hogy közbenjár Pujol helyzetének enyhítéséért. Egy madridi önkormányzathoz bejegyzett terepjáróban pedig Miguel Bernadot, a Manos Limpias nevű korrupcióellenes szakszervezet vezetőjét igyekezte rábeszélni, hogy lépjen vissza a Cristina infánsnővel és férjével, Iñaki Urdangarínnal szemben indított perétől, az ún. Noós-pertől. Közben természetesen megemlítette, hogy abban az autóban ülnek, amit János Károly király szokott használni vadászatain.

A letartóztatása előtti időkben egyszer kudarcot vallott: egy diplomáciai eseményre igyekezett bejutni az USA madridi nagykövetségére, azonban az ottani ellenőrzést nem tudta kijátszani, és fordulhatott vissza a kapuból. Pár hónappal lebukása előtt Nicolás egyik-másik ügyfele előtt már pedzegette, hogy hamarosan visszavonul – történhetett valami, ami miatt megérezte, hogy megrendült a pozíciója. Október 14-i letartóztatása után, lakása átkutatásakor a rendőrség egy dugók kikerülésére használt titkosszolgálati villogót, hamisított titkosszolgálati jelentéseket, a Moncloa palotába szóló autós engedélyeket, egy rendőrségi és egy csendőrségi rendszámtáblát foglalt le.

Ugyanekkor találtak nála egy mappát a Királyi Ház címerével, és a belügy illetve a miniszterelnökség fejlécével ellátott jelentéseket. Nicolást saját szavai szerint 72 órás fogva tartása alatt tízes skálán 9,5-ös erősségű pszichológiai kínzásnak vetették alá, de azt már nem árulta el, mi mindent mondtak neki. A fogva tartás végén tett vallomásában összes közreműködését megemlítette, de azt mondta, ezekért cserébe csupán koncertekre és sporteseményekre szóló jegyeket kapott. Máskor azt is megemlítette: a hamis dokumentumokhoz minden adatot az internetről szerzett, a Királyi Ház mappáját pedig az infánsnők korábbi személyi titkárától kapta.

Az ügy utóéletében a közvélemény számára több nyugtalanító elem is van. Csakugyan ilyen szinten megtéveszthető a terrorizmuson edződött spanyol elhárítás? Ennyire mindenek fölött állnak a személyes kapcsolatok az érvényesülésben? Honnan volt pénze Nicolásnak az exkluzív magánegyetem tandíjára (már amikor fizette)? Miből tudott luxusautókat és testőröket kölcsönözni magának? Miből futotta neves védőügyvédre? Hogy létezik, hogy a sajtónak nyilatkozó társai közül többeket is megfenyegettek?

Cikkünk még nem ért véget. Lapozzon a következő oldalra!

Az illetékes bíró titkosította az ügy részleteit – bár a titkosítást később részlegesen feloldották –, a 25.000 euróval megkárosított vállalkozó pedig nem kíván feljelentést tenni, igaz, hogy Nicolás ügyvédje szerint már vissza is kapta az összeget. Természetesen mindez erősíti azt az egyelőre igazolhatatlan gyanút, hogy Nicolás mögött áll egy politikai vagy üzleti pártfogó. 

Természetesen a médiavisszhang is igen sokszínű. Nicolás Telecinco-, illetve El Mundo-interjúja nyomán a CNI rágalmazásért pereli – Cristina Cifuentes, madridi kormánybiztos szavai szerint a szélhámos a jogállamot próbálta nevetségessé tenni a legmagasabb szervek befeketítésével. Ez a második per Nicolás ellen: az első a már említett 25.000 eurós ügy kapcsán indult csalás, dokumentumhamisítás és köztisztségekkel való visszaélés miatt. A CNI keresetét egyébként a legfelsőbb bíróság formai hiba miatt visszaküldte.

A tévéinterjúkkal kapcsolatban a fiú mindig hangsúlyozza, hogy ingyen adja őket, azonban más források szerint az egyik említett fellépésért 100.000 eurót ajánlottak neki. A Cuatro nevű csatorna Todo va bien című műsora külön reklámot forgatott arra az adásra, melyben Nicolás volt a sztárvendég, és egy „hasonmásával” együtt még José María Aznart, a volt miniszterelnököt is parodizálták. Nicolás az adás során nyitotta meg azóta már több mint 100.000 követővel bíró Twitter-fiókját, és mindjárt csoportszelfivel is hitelesítette virtuális személyazonosságát.

Ugyanez a show vette fel műsorvezetői stábjába Nicolás volt barátnőjét, a Pechotesnek (kb. „Csöcsös”) is nevezett Isabel Mateost, aki természetesen védelmébe vette a szélhámost. A lánnyal kapcsolatban kerülhetett elő Nicolás életének bulvárvetülete a marbellai nyaralásokkal, yachtkölcsönzésekkel és a legmenőbb madridi diszkók hétvégi fiesztáival, ahol a szívtipró első sorban a 30-40 éves hölgyek körében aratott sikereket – amint azt társai természetesnek is vették annak alapján, hogy milyen körökben forog, és hogy nem elsősorban külsejével hódít.

Pequeño Nicolás történetéről az egyik legrészletesebb elemzést Javier Ayuso, a Királyi Ház korábbi sajtófőnöke írta – cikkének kulcsgondolata az, hogy Nicolás hazugságokkal és féligazságokkal igyekezett belerángatni ügyeskedéseibe minden intézményt, amellyel visszaélt. Mario Vargas Llosa a fikció és a valóság keveredése felől közelíti meg a jelenséget, párhuzamot von Nicolás és a magának hamis holokauszt-túlélői identitást kidolgozó Enric Marco között, és az ember (irodalmat is éltető) irrealitás iránti éhségére vezeti vissza az imposztorok tevékenységét és vonzerejét, valamint korjelenségként említi, hogy a látszat jelentősége felülmúlja igazságét.

David Trueba azt emeli ki, hogy Spanyolországban nincs törvény a peres gyanúsítottak nyilvános megjelenésére, ezért a nézettségvadászó csatornák lecsaphatnak a népszerű témára – így válik iparrá a hazugság, a hamis látszatszemélyiség kritikátlan felmagasztalása. Mások azt emelik ki, hogy talán még Nicolás hazugságainál is furcsább, hogy tapasztalt vállalkozók és politikusok kérdés és gond nélkül bedőltek egy 20 éves kölyöknek. Esetét párhuzamba állítják a közelmúlt nagy botrányaival (Urdangarín-ügy, a Pujol-család esete), és kiemelik, hogy mindezekhez nélkülözhetetlen a spanyoloknál oly hagyományos hiszékenység, az, hogy leborulnak az előkelő látszat előtt, és hogy ha valaki hatalmasokkal mutatkozik, már őt magát is hatalmasságnak tekintik.

Nem véletlen, hogy sokan nemzeti hagyományt is látnak a történetben, és a pikareszk műfajt megteremtő Lazarillo de Tormes késői utódját látják Nicolásban. Mert – ha személye önmagában távol is áll a rokonszenvességtől – alakja vonzó lehet a tömegek számára, hiszen egy egyszerű származású gyerek csinált bolondot a mostanában amúgy sem túl nagy bizalommal szemlélt politikai elitből. Ennek emblémája a már emlegetett tévés Aznar-paródia is. Ugyanakkor érdekes megfigyelni a történet mai vetületét: a kijátszhatatlannak hitt közösségi média, melyben semmi sem marad nyom nélkül, és amelyről azt hinnénk, bárkit lenyomozhatóvá tesz, ugyanígy szolgálhat „élőszereplős montázsok” megörökítésére, a bizalom megszerzésére, nem létező kapcsolatok igazolására. Utólag persze ezt is le lehet nyomozni, de elgondolkodtató, hogy ezt az előbb említett illúzióból fakadó látszat-hitelességet Nicolás ilyen váratlan hatékonysággal tudta kamatoztatni.

Az eseten remekül megfigyelhető a rágalom logikája is. Nyilatkozataiban az orvosszakértői vélemény szerint burjánzó képzeletű, megalomániára hajló észjárású Nicolás remekül használja a horoszkóp-stílust: mond, de mégsem mond, elejt egy sokféleképpen érthető információt, jelentőségteljesen elhallgat; máskor azzal fenyegetőzik, hogy felfedi kapcsolatait – de ezt csak sajtónyilatkozatban teszi, a bíróságon viszont nem hajlandó vallomást tenni. Viszont akit egyszer megemlített, az ésszerűen nem tehet mást: tagad, akár van köze hozzá, akár nincs. Ezzel a tagadás hitele is megkérdőjeleződik. Ráadásul ha egy intézmény tagad, akkor is felróják neki, hogy komolyan veszi, és azt mondják: ha a vádnak nem lenne alapja, rá se hederítene. És ez abból az egyetlen szempontból jogos, hogy – ha Nicolásnak minden szava alaptalan is – az állami szerveknek már az is végtelenül kínos, hogy a fiú ilyen sokáig szabadon tehette, amit tett.

Javier Ayuso azzal az optimista és némileg megnyugtató összegzéssel zárja elemzését, hogy az ügynek még nincs vége, de Nicolás hazugságainak már igen. Február eleji fejlemény, hogy a megbízott védőügyvéd visszalépett az ügytől, részben bizalomvesztés miatt, Nicolás azóta sem szűnő tévészerepléseire hivatkozva. Másik indoka az volt, hogy nem kapta meg az őt megillető fizetést. Lehet, hogy Nicolásnak mégis sikerült elsütnie egy újabb szélhámosságot?