Mexikóban terjeszkedik a Teva

A  Teva gyógyszeripari óriás csütörtökön bejelentette, hogy felvásárolja a mexikói Representaciones e Investigaciones Medicas (Rimsa) vállalatot 2,3 milliárd dollárért, ezzel a második legnagyobb céggé válva a latin-amerikai gyógyszeripari piacon. – írja a New York-i AFP.

Az izraeli alapítású Teva szerint a Rimsa az egyik legjelentősebb független gyógyszergyártó cég, amely a legkülönbözőbb termékkel és szabadalmakkal van jelen Latin-Amerikában. A Rimsanak 227 millió dollár bevétele volt 2014-ben, ami 10,6%-os növekedést jelent az azt megelőző évhez képest.

A Teva elnök-vezérigazgatója, Erez Vigodman nyilatkozta szerint „a cég megszerzése kulcskérdés volt annak érdekében, hogy jelenlétünket növeljük a fejlődő piacokon és biztosítani tudjuk a Teva hosszú távú növekedését is.” A tranzakciót minél előbb, legkésőbb 2016 első negyedévéig szeretnék lezárni.

„A Rimsa biztosítani fogja a Tevának a növekedéshez szükséges jelentős piacot, melyhez társul majd az erős Rimsa márkanév, a különböző portfóliók, a szabadalommal védett termékek, így biztosítva, hogy még több orvost, beteget és egészségügyi szolgáltatót érjünk el.”  – mondta el Vigodman.

A bejelentést követően a Teva részvényei 1,4%-kal emelkedve, 57,25 dolláros értékkel nyitottak a New York-i értéktőzsdén.

Berbás Péter

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »