Más véleményen van az államfő és a miniszterelnök menekültügyben

A köztársasági elnök a parlamentben fog beszélni a menekültkérdésről és Szlovákia ezzel kapcsolatos helyzetéről, Fico és két minisztere hivatalos elfoglaltsága miatt nem vesz részt az ülésen.

A kormány meg fogja hallgatni az elnöknek az európai menekültválsággal kapcsolatos véleményét, de Robert Fico arra figyelmeztetett, hogy a végrehajtói hatalom és a hatáskör végeredményben kabinetének kezében van. Mindezt a kormányülést követően mondta el annak margójára, hogy ma délután Kiska beszédet tart a parlamentben.

Robert Fico miniszterelnök, Petrer Kažimír pénzügyminiszter és Miroslav Lajčák külügyminiszter nem fogják tudni meghallgatni a beszédet, mivel hivatalos látogatásra Kubába utaznak. A többi kormánytag részt fog venni az ülésen.

Az elnök azt várja a kormánytól, hogy az Európai Unió többi tagállamához hasonlóan el fogja fogadni a belügyminisztereknek a 120 000 menekült szétosztásáról szóló határozatát. Az esetleges bírósági kereset kapcsán megjegyezte, hogy amennyiben a kormánynak megvannak az érvei a belügyminiszterek határozatának megszüntetésére, akkor joga van a keresetet benyújtani. „Az elnöknek mások a nézetei. Ó a kvóták mellett van, mi ellene. Ez a nézetkülönbség egyszerűen világos. A migrációs kérdésben kifejtett politikáért és az elkövetkezendő eseményekért a felelősséget teljes mértékben a kormány viseli.” – ismételte Fico.

Lajčák hangsúlyozta, hogy a jelenlegi kabinet erősen Európapárti, amit már sok összetett kérdés során bizonyított. „Senki nem kérdőjelezheti meg a kormányunk hitelét az Európai Unióval kapcsolatban. Vannak olyan helyzetek, amikor megvan a saját véleményünk és ezt magyarázzuk és védelmezzük a rendelkezésünkre álló eszközökkel” – mondta Lajčák.

Megismételte, hogy Szlovákia kész segíteni és segíteni is fog. A miniszterelnök a következő, EU csúcstalálkozón a jövő héten be fogja mutatni Szlovákia segítségnyújtásra tett javaslatát. „A kvótákkal kapcsolatos álláspontunk nem jelenti, hogy Szlovákia ne lenne szolidáris állam és ne akarna segíteni” – hangsúlyozta Lajčák.

Bumm.sk

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »