Nem elég az Iszlám Állam megsemmisítése

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója, James Comey szerint az Iszlám Állam nevű terrorszervezet legyőzése után „terrorista diaszpórák” alakulhatnak ki.

James Comey erről a képviselőház belbiztonsággal foglalkozó bizottsága előtti meghallgatásán beszélt csütörtökön. Az FBI vezetője egyúttal arra is figyelmeztetett, hogy megszaporodhatnak majd a terrortámadások.       „Valamennyien tisztában vagyunk azzal, hogy miután a katonai erők megsemmisítik az Iszlám Állam által kikiáltott kalifátust Irakban és Szíriában, terrorista diaszpóra jön majd létre” – fogalmazott Comey. Az FBI igazgatója szerint a terrorista szervezet tagjainak ezrei rajzanak majd szét a világban, és „a mi dolgunk lesz megtalálni és letartóztatni őket, még mielőtt az Egyesült Államokba jönnének”.

James Comey hangoztatta azon meggyőződését is, hogy a terroristák – éppen azért, mert vereséget szenvedtek – mindent elkövetnek majd, hogy megmutassák, változatlanul erejük teljében vannak.

John Brennan, a CIA igazgatója a héten a Brookings Intézetben tartott előadásában szintén arra figyelmeztetett, hogy az eddiginél gyakoribb terrorakciókra lehet számítani, és a július elejei szaúd-arábiai robbantásos öngyilkos merényleteket is az Iszlám Állam számlájára írta. Brennan 18-22 ezer közöttire becsülte a terrorszervezet tagjainak számát.

Forrás: MTI

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »