A NATO tagsággal játszik Erdogan

Recep Tayyip Erdogan gyors és széleskörű reakciója a sikertelen puccs után meglehetősen elbizonytalanította a nyugati vezetőket abban, hogy Törökország valóban az európai útra szeretne lépni.

Federica Mogherini és Angela Merkel után most John Kerry amerikai külügyminiszter nyilatkozott az ügyben és arra figyelmeztetett: a NATO fel fogja mérni, hogy Törökország megtartja-e demokratikus értékrendjét a letartóztatási hullám során, a NATO értékrendjéhez ugyanis a demokrácia is hozzátartozik. „Nagyon sok ember került letartóztatásra nagyon rövid idő alatt” – mondta John Kerry.

NATO_zaszlo

Johannes Hahn, az EU bővítési tárgyalásokkal megbízott biztosa is a letartóztatások gyorsaságát és széleskörűségét emelte ki, és attól tart, hogy a török kormány a katonai puccskísérletet arra használja ki, hogy leszámoljon kritikusaival.

“Pontosan ez az, amitől féltünk,” nyilatkozta Hahn hétfőn. “Az, hogy a letartóztatási listák azonnal az eseményt követően máris rendelkezésre álltak, abba az irányba mutat, hogy a listák előre el voltak készítve.”

Forrás: Bloomberg

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »