1960 és 1998 között, a „Troubles” néven emlegetett szektariánus konfliktus idején nem volt nap, hogy az észak-írországi katolikusok és protestánsok ne feszültek volna egymásnak. A konfliktus közel 3600 ember életébe került és csak az 1998-ban megkötött Nagypénteki Egyezménnyel sikerült elásni a csatabárdot. A Brexittel ez az egyezmény is veszélybe került.
Read More »Brexit
Boris Johnson vagy Jeremy Hunt lesz az új brit kormányfő
Boris Johnson volt külügyminiszter és Jeremy Hunt jelenlegi külügyminiszter maradt versenyben a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőválasztási folyamatának csütörtök este tartott ötödik, utolsó frakciószavazási fordulója után.
Read More »A Brexit Skócia függetlenedését vonhatja maga után
A májusi EP-választások kimenetele tovább erősítette a Brexit által generált politikai megosztottságot. Miközben a leendő brit miniszterelnök előtt álló legfontosabb feladat, hogy 2019. október 31-ig megállapodással, vagy anélkül, de léptesse ki az országot az EU-ból, a skótok egy másik kérdéssel kell, hogy megbirkózzanak: tartsanak ki Anglia és az általa diktált nacionalizmus mellett, vagy ugorjanak fejest a függetlenségbe?
Read More »Újabb ellenfelét utasította maga mögé Boris Johnson
Rory Stewart nemzetközi fejlesztési miniszter esett ki a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőválasztási versenyéből a szerdán tartott harmadik frakciószavazási fordulóban, amelyben ismét a legesélyesebbnek tartott jelölt, Boris Johnson volt külügyminiszter kapta a legtöbb voksot.
Read More »Egyre biztosabb, hogy Boris Johnson lesz a következő brit kormányfő
Egy jelölt, Dominic Raab volt Brexit-ügyi miniszter esett ki a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőválasztási szavazássorozatának kedden tartott második fordulójában, amelyben ismét a legesélyesebbnek tartott jelölt, Boris Johnson volt külügyminiszter kapta a legtöbb voksot.
Read More »A vártnál is rosszabbak a brit gazdaság kilátásai
Rontotta a következő két év brit gazdasági növekedésére és a beruházások idei visszaesésének ütemére adott előrejelzéseit a Brit Kereskedelmi Kamarák szövetsége (BCC), elsősorban a brit EU-tagság megszűnése körüli folytatódó bizonytalanságokkal indokolva a felülvizsgálatot.
Read More »A legesélyesebb jelölt nélkül vitáztak a Brexitről a May székére pályázók
A legesélyesebb jelöltnek tartott Boris Johnson volt külügyminiszter nélkül tartották meg vasárnap este a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőjelöltjeinek első televíziós vitáját, amelynek központi témája a brit EU-tagság megszűnése volt.
Read More »A brit külügyminiszter tovább húzná a Brexitet
A brit külügyminiszter szerint megfelelő brit javaslat esetén az EU hajlandó lenne újratárgyalni a Brexitről szóló javaslatcsomagot, annak érdekében, hogy megoldás szülessen az ír-északír határellenőrzés problémájára. Jeremy Hunt nem ragaszkodna az október végi kilépési dátumhoz sem.
Read More »Már csak hatan versenyeznek Theresa May posztjáért
Visszalépett az egyik jelölt a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőválasztási versengéséből. Matt Hancock egészségügyi miniszter pénteki kilépésével hatan maradtak a párt vezetői tisztségére és így a miniszterelnöki posztra pályázók mezőnyében.
Read More »Papírforma szerint zajlott az első szavazás May utódlásáról
Hárman estek ki a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőválasztási szavazássorozatának csütörtökön tartott első fordulójában, amelyben a legesélyesebbnek tartott jelölt, Boris Johnson volt külügyminiszter kapta a legtöbb voksot. A távozó Theresa May miniszterelnök pártvezetői tisztségéért folyó versengésben tíz jelölt indult, a mezőnyt az alsóházi konzervatív frakció sorozatos szavazásokkal két főre szűkíti, melyek első fordulóját bonyolították le csütörtökön – a továbbiakat jövő kedden, ...
Read More »Nagy-Britannia a rendezetlen kilépés felé araszol
Szerdai kampányrendezvényén Boris Johnson azt hangsúlyozta, hogy az ő célja sem a rendezetlen kilépés, de a felelős magatartás az, ha a brit kormány ennek lehetőségére is előkészületeket tesz. Eközben az alsóház elvetette azt az ellenzéki kezdeményezést, amely a megállapodás nélküli Brexitet tiltó törvényalkotási javaslat megtárgyalására és szavazására biztosított volna parlamenti időt.
Read More »Tíz jelölt indul Theresa May pozíciójáért
Tíz jelölt indul a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői tisztségéért - jelentette be hétfő este a pártfrakció illetékes szakbizottsága.
Read More »Kemény szavakkal indította választási kampányát Jeremy Hunt
A brit külügyminiszter szerint a konzervatív párti kormány, sőt talán a párt megsemmisülését is okozhatja, ha nem sikerül kiléptetni az Egyesült Királyságot az Európai Unióból.
Read More »Megkezdődik May utódjának kiválasztása
Hétfőn kezdődik hivatalosan Theresa May brit miniszterelnök utódjának megválasztási folyamata.
Read More »