Míg májusban több szakember is attól tartott, hogy Európa az utóbbi kétszáz év leghidegebb nyarára készülhet, a valóságban csak tovább fokozódik majd a hetek óta tartó kánikula.
Read More »Európai ügyek
A települések ráfizethetnek a népszámlálás pontatlanságára
Milan Ftáčnik, Pozsony főpolgármestere egyetért Zachariaš Istvánnal, Szepsi polgármesterével (MKP) abban, hogy a népszámlálás hibáira ráfizethetnek a városok.
Read More »Fogynak a magyar megyeelnökjelöltek
Egyre szegényebb a magyar megyeelnök-jelölti kínálat. Pedig 2001-gyel vagy 2005-tel ellentétben most két párt versenyez egymással a magyar voksokért. A kevesebb elnökjelölt egyik magyarázata a korábbi sikertelenség is lehet.
Read More »„Feliratkozás” a választásokra
Az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar és Kolozs megyei elnökei, Csomortányi István és Soós Sándor jelezték elsőként hivatalosan a kolozsvári magyar főkonzulátuson részvételi szándékukat a 2014-es magyarországi országgyűlési választásokon.
Read More »Oroszország csokoládéháborút indított Ukrajna ellen
Oroszország egészségre veszélyesnek nyilvánította az ukrán Roshen gyár édességeinek forgalmazását, ezzel behozataluk is leállt. Az orosz fogyasztóvédelem minőségi okokra hivatkozik, Ukrajna és a sajtó nagyobb politikai folyamatokat lát a korlátozás mögött.
Read More »Hollande támogatná a hátrányos helyzetű külvárosokat
A francia kormány bemutatta Francois Hollande elnök új törvényjavaslatát az ország hátrányos helyzetű külvárosainak megsegítésére.
Read More »Kohl minden második törököt hazaküldött volna
Egy titkos jegyzőkönyv szerint Helmut Kohl minden második törököt hazaküldött volna, mivel azok szerinte képtelenek a sikeres integrációra.
Read More »Szűkmarkú a szociális Smer
Az állam éves szinten 360 millió eurót vesz ki az alkalmazottak zsebéből a különböző, elvileg a nyugdíjrendszerhez kötődő alapokba történő befizetések útján, miközben maga a nyugdíjfolyósítási alap tartósan veszteséges.
Read More »Csak mítosz, hogy a fű nem okoz függőséget
A pozsonyi, drogfüggőségeket kezelő központ igazgatója szerint a szélsőséges mítoszok szerint a marihuána nem okoz függőséget - saját tapasztalatai nem ezt igazolják.
Read More »Veszélybe került a kisebbségek nyelvén történő tájékoztatás a Vajdaságban
A Vajdasági Rádió és Televízióban (RTV) uralkodó nehéz pénzügyi helyzet miatt veszélybe került a kisebbségek nyelvén történő tájékoztatás.
Read More »Egy román politikus „élete szerelme” Colin Powell
Magyarázkodni kényszerült Colin Powell egy román politikussal folytatott kapcsolatáról, miután egy hacker feltörte személyes emailjét, és elkezdett a Facebookon posztolgatni a volt amerikai külügyminiszter levelei közül.
Read More »Milyen hatással lesz a lehallgatási botrány az EU-USA szabadkereskedelmi megállapodásra?
Az elmúlt hónapokban kiteljesedő lehallgatási botrány következtében veszélybe került az Egyesült Államok és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi megállapodás.
Read More »Romániai régiók – Az RMDSZ támogatja a helyi népszavazások kiírását
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) támogatja a helyi népszavazások kiírását a romániai régiók átszervezése ügyében.
Read More »Van mit a tejbe aprítaniuk a politikusoknak
Nyilvánosságra hozták a közszereplők 2012-es vagyonbevallását a parlament honlapján, ám a dokumentumok javarészt semmitmondóak, a vagyon értéke nem derül ki belőle, sem az, a politikusok legálisan szerezték-e. A nyilatkozatokban a hivatalos bevételeken – például a parlamenti munkáért kapott fizetésen – kívül lényegében egyetlen konkrét szám sem szerepel.
Read More »
Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.