Brit régészek megtalálták annak a templomnak a maradványait, amelyben feltehetően eltemették III. Richárd angol királyt, a rózsák háborújának végső vesztesét.
Read More »Európai ügyek
Putyin elégedett az orosz-kínai kapcsolatok fejlődésével
Vlagyimir Putyin elégedetten nyilatkozott pénteken az orosz-kínai kapcsolatok fejlődéséről.
Read More »Svédországban csökkent az irányadó kamat
A svéd jegybank 0,25 százalékponttal 1,25 százalékra csökkentette az irányadó kamatot - jelentette be a döntést csütörtökön Stefan Ingves, a központi bank elnöke.
Read More »A görögországi tüntetésekre figyelmeztet a magyar külügy
Az ősszel ismét gyakoribbá váló tiltakozó megmozdulások helyszíneinek elkerülésére kéri a Külügyminisztérium konzuli szolgálata a Görögországba induló magyar állampolgárokat.
Read More »Magyarország megsértette a vasúti közlekedéssel kapcsolatos uniós jogot
Az EU luxembourgi székhelyű bíróságának kijelölt főtanácsnoka - csütörtökön közzétett indítványában - annak megállapítását javasolja, hogy Magyarország megsértette a vasúti közlekedéssel kapcsolatos uniós jog egyes előírásait.
Read More »Idei mélypontján a magyar CDS-árazás
Idei mélypontjára, az utóbbi egy évben most először 400 bázispont alá csökkent a magyar államadósság-törlesztési kockázat biztosítási tranzakcióinak árazása csütörtökön a londoni piacon, tükrözve az IMF/EU-megállapodással, illetve az eurójegybank (EKB) szuverén kötvényvásárlásaival kapcsolatos befektetői derűlátást.
Read More »Romániában, Görögországban és Cipruson is tiltakoztak Magyarország miatt
Bukarestben tiltakoztak csütörtökön a romániai örmények: petíciót adtak át a bukaresti magyar nagykövetnek, nemtetszésüket fejezve ki amiatt, hogy Magyarország átadta Azerbajdzsánnak az örmény katonatársa meggyilkolása miatt életfogytiglanra ítélt azeri katonatisztet, Ramil Safarovot. Tiltakozó megmozdulásokról adtak hírt Ciprusról és Görögországból is.
Read More »A másodlagos piacokon avatkozhat be az EKB
Mennyiségi korlát nélkül, a legfeljebb hároméves futamidejű euróövezeti államkötvények másodlagos piaci vásárlásával kívánja enyhíteni az Európai Központi Bank az eurózóna egyes országaira nehezedő piaci nyomást. A pénzintézet kormányzótanácsa csütörtökön fogadta el a sokak által régóta várt államkötvény-vásárlási programot.
Read More »Érik az eljárás Magyarország ellen
A BruxInfo értesülései szerint szeptember 27-én megindíthatja az Európai Bizottság a kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen a pénzügyi tranzakciós illeték miatt.
Read More »Fico szerint a szoros szlovák-cseh együttműködés kell
Szlovákia szeretne továbbra is nagyon szorosan együttműködni Csehországgal, mert ez az együttműködés kölcsönösen előnyös, és ebben a zaklatott időszakban, amikor az Európai Unió válságon megy keresztül, egyben garanciája lehet a békének és a nyugalomnak Közép-Európában - jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtökön Prágában.
Read More »Nyelvtanulásra buzdítanak a külügyminiszterek
Charles De Gaulle ötven évvel ezelőtti németországi látogatására és francia-német megbékélésre emlékeztek fiatalokkal együtt a külügyminiszterek.
Read More »Lesz-e magyar összefogás a romániai választásokon?
A Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (MPP) politikusai egyaránt azt szorgalmazták szerdai sajtótájékoztatójukon, hogy az erdélyi magyar politikai szervezetek fogjanak össze a decemberi parlamenti választásokon.
Read More »Plagizált a volt oktatási miniszter
Plagizált Ioan Mang volt román oktatási miniszter, aki ezt a vétséget több tanulmányában is elkövette - állapította meg a plágiumügyek kivizsgálására hivatott román országos etikai bizottság a Mediafax román hírügynökség értesülése szerint.
Read More »Kormányhivatal elé vonulnak a romák
Tíz nappal elhalasztotta a korábban szeptember 10-re bejelentett tiltakozó akcióját a Szlovákiai Roma Unió (ÚRnS).
Read More »
Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.