Európai ügyek

Elhatárolódnak Kelementől a civilek

Az erdélyi magyar civil szervezetek közös állásfoglalásban határolódnak el Kelemen Hunor Verespatakra vonatkozó miniszteri döntésétől, és kérik annak visszavonását vagy pedig a tárcavezető lemondását.

Read More »

Energiabiztonság a visegrádi országokban

A lengyel Kosciuszko Intézet kezdeményezésére létrejött tanulmány célja a négy visegrádi ország energiabiztonságának vizsgálata és összehasonlítása. A munkában a Századvég Gazdaságkutató Zrt. mellett lengyel, cseh és szlovák szakértők elemzése olvasható, amelyek nagyrészt az Energiabiztonság Index módszertanára épülnek.

Read More »

A Molt sújtja a horvát kormány

Visszavonta a horvát kormány az INA-tól a kutatási engedélyt az ország északnyugati részén három területre vonatkozóan, amivel mintegy 80 milliárd köbméternyi gáz kitermelési lehetőségét veszítette el a Mol irányítása alatt működő olajtársaság

Read More »

Vizsgálat indul az IMF vezére ellen

Vizsgálatot indít a francia bíróság az IMF új vezetője ellen „hatalommal való visszaélés” vádjával egy 2008-as ügy kapcsán. A politikus jelentős összeg kifizetését rendelte el Nicolas Sarkozy francia elnök egyik üzletember ismerőse számára.

Read More »

Huszonöt évet kapott Basternák gyilkosa

Megszületett a döntés Basternák László MKP-s politikus, Ógyalla volt polgármesterének meggyilkolása ügyében. A Speciális Büntető Bíróság 25 év szigorított fegyházban letöltendő büntetésre ítélte Štefan K.-t (1980) Basternák László szándékos meggyilkolásáért.

Read More »

Szlovákiában nem lesz gázáremelés

Nem kell tartani attól, hogy a Szlovák Gázművek (SPP) által indított perek következményeként újabb, drasztikus gázáremelés lesz – legalábbis ezt állítja Juraj Miškov gazdasági miniszter.

Read More »