Európai ügyek

A magyar médiatörvény és az újságírók felelőssége

Az Újságírás és állampolgárság Európában című konferencia második napján a magyar médiatörvény, míg a második panelben az újságírók felelőssége az „európai válság” kialakulásában és az elektronikus média állt a beszélgetés középpontjában.

Read More »

Görög dráma Berlinben

Bonyolódik az eurózónát érintő krízis, a főbb ellentét a legnagyobb tagország Németország és a közösség többi kisebb tagja között húzódik.

Read More »

Széteshet az eurózóna

A hétvégén ismét Görögország került a nemzetközi pénzügyi közösség látómezejébe, miután a Der Spiegel német hetilap úgy értesült, hogy az unió vezetői esetleg mégsem zárkóznának el attól, hogy az ország kilépjen a valutaközösségből.

Read More »

A készpénz ideje lejárt

Az Európai Unió már létrejötte után egyik legfontosabb céljaként tűzte ki a közös gazdasági térség létrehozását, mely magában foglalta a törekvést a pénzforgalom forradalmasítására is.

Read More »