Európai ügyek

A NATO nyitva áll új tagok előtt

A tagállamok külügyminisztereinek keddi döntése értelmében a NATO bárminemű gyakorlati együttműködést befagyaszt Oroszországgal, nyitva hagyva ugyanakkor a politikai csatornákat a párbeszédre. A szövetség szorosabbra fogja az együttműködést Ukrajnával és más partnereivel Kelet-Európában.

Read More »

Jogi státuszt kaphatnak az európai pártok

Az uniós szintű politikai tömörülések 2017-től új szabályok alapján fognak működni. Uniós részről integrációtörténeti fordulatot emlegetnek, míg a szkeptikusok szerint a reformok célja kizárólag az eurokritikus pártok kiszorítása.

Read More »

Veneto elszakadna Olaszországtól

Az olaszországi Veneto régióban nem hivatalos népszavazáson a szavazók 89 százaléka voksolt a régió függetlenedése mellett. A szeparatista tábor elsősorban gazdasági okokból szakadna el az országtól. A központi kormányzat egyelőre érdemben nem reagált az eseményekre.

Read More »

Új miniszterelnöke van Franciaországnak

Az önkormányzati választások második fordulója után lemondott Jean-Marc Ayarult francia miniszterelnök, helyét Manuel Valls korábbi belügyminiszter vette át. Francois Hollande elnök korszakváltást sürgetett.

Read More »

Kormányülést tartott a Krímben Medvegyev

Éjfélkor lejárt a május 25-i ukrán elnökválasztás jelöltállítási határideje – közölte hétfőn a központi választási bizottság. Erről, és még sok más érdekes fejleményről is olvashatnak napi hírösszefoglalónkban.

Read More »