Európán kívül

Rendeződni látszik a kasmíri konfliktus

Az indiai kormányzat pénteken bejelentette a Kasmír indiai részére vonatkozó korlátozások fokozatos csökkentését és a távközlési szolgáltatások helyreállítását. A térségben nem sokkal azt megelőzően vezettek be kijárási tilalmat, hogy az indiai kormány úgy döntött: megvonja Dzsammu és Kasmír állam különleges alkotmányos státuszát.

Read More »

A hongkongi vezetés még próbálkozik, de így is elkerülhetetlen a recesszió

A vállalatokat és a lakosságot segítő intézkedéseket jelentett be Paul Chan hongkongi pénzügyminiszter, melyekkel a városban uralkodó politikai és társadalmi zűrzavar, valamint az amerikai-kínai kereskedelmi háború negatív hatásait kívánják enyhíteni. A kormányzat reményei szerint a 19,1 milliárd hongkongi dollár összértékű intézkedések 0,3 százalékkal növelhetik a város gazdasági teljesítményét, ám szakértők szerint a recesszió így is elkerülhetetlen.

Read More »

Továbbra is lejtmenetben az argentin peso

Kedden is jelentősen gyengült az argentin peso a dollárhoz képest - immár a második egymást követő napon -, miután a piacokat erősen felkavarta, hogy az októberi elnökválasztás főpróbájának tekintett előválasztáson a liberális gazdaságpolitikát követő köztársasági elnök, Mauricio Macri súlyos vereséget szenvedett a balközép peronista jelöltjével, Alberto Fernández volt kormányfővel szemben.

Read More »

Irán megcélozta a 20 százalékos urándúsítást

Irán 370 kilogramm uránt dúsított 4,5 százalékos szintre - jelentette be kedden Behrúz Kamalvandi, az Iráni Atomenergia Szervezet szóvivője az ISNA félhivatalos hírügynökség jelentése szerint. Azt is közölték, hogy szeptembertől megkezdik a 20 százalékos urándúsítást. 

Read More »

Macri veresége bedöntötte az argentin pénzpiacokat

Összeomlottak az argentin pénz- és tőkepiacok hétfőn, egy nappal azután, hogy a liberális elveket követő köztársasági elnök, Mauricio Macri súlyos vereséget szenvedett az októberi elnökválasztás főpróbájának tekintett előválasztáson a balközép peronista jelöltjével, Alberto Fenández volt kormányfővel szemben.

Read More »