2015 augusztusában egy villamosmérnök hallgató Chicagóban email-t küldött egy kínai nemzetiségű társának „évközi tesztkérdések” címszóval - két évvel később kiderült, a levelezésnek semmi köze nem volt a vizsgákhoz, a diák információkat küldött nyolc olyan amerikai székhelyű személyről, akik Peking potenciális kémei lehetnek a jövőben.
Read More »Európán kívül
Megvan Trump új belügyminiszter-jelöltje
Donald Trump amerikai elnök hétfőn bejelentette, hogy David Bernhardt volt energiaügyi lobbistát jelöli belügyminiszternek. Az előző miniszter, Ryan Zinke január elején távozott a tárca éléről, amelyet azóta Bernhardt vezetett ügyvivői minőségben.
Read More »Pentagon: az Iszlám Állam egy éven belül talpra állhat
Az Iszlám Állam terroristái Szíriában 6-12 hónapon belül újra erőre kaphatnak - írta hétfőn közzétett jelentésében az amerikai védelmi minisztérium főfelügyelői hivatala.
Read More »Egyre több fiatal vándorolna ki Oroszországból
Az orosz összlakosság körében mindössze 17 százalék azoknak az aránya, akik szívesen kivándorolnának, de 18-tól 24 éves korig terjedően ez az érték eléri a 41 százalékot - derült ki a Jurij Levada Független Elemzőközpont hétfőn nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásából.
Read More »Moszkva is megszólalt az INF-szerződés felmondásának ügyében
Az orosz külügyminisztérium hétfői állásfoglalásában nehezményezte, hogy az európai NATO-országok az INF-szerződésben való amerikai részvétel felfüggesztésének ügyében maradéktalanul igazodtak az Egyesült Államokhoz, egyúttal arra szólította fel őket, hogy ne engedjék meg az amerikai rakétavédelmi rendszer indítóállásainak lengyelországi telepítését.
Read More »Mogherini: az EU-nak szorosabbra kellene fűznie barátságát az Arab Ligával
Az Európai Uniónak és az Arab Liga országainak el kell kötelezniük magukat az európai-arab partnerség elmélyítése mellett a béke, a nemzetközi stabilitás és a biztonság megteremtése érdekében - jelentette ki Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn Brüsszelben.
Read More »Spanyolország is elismerte Guaidót Venezuela elnökeként
Spanyolország elismeri Juan Guaidót Venezuela ideiglenes elnökeként - jelentette be Pedro Sánchez spanyol kormányfő rendkívüli sajtótájékoztatón Madridban hétfőn.
Read More »Oroszországnak sok veszítenivalója van Venezuelában
Ahogy egyre inkább fokozódik a Nicolás Maduro venezuelai elnökre nehezedő politikai és gazdasági nyomás, úgy véli, hogy egyetlen személy van, akire támaszkodhat – Vlagyimir Putyinra. És bár tény, hogy Oroszország mellszélességgel kiáll Maduro mellett, a Kreml valójában nem tenne meg „mindent”, ahogy azt egyébként hangoztatja.
Read More »Trump Irán miatt maradna Irakban
Donald Trump fenn akarja tartani az amerikai katonai jelenlétet Irakban, hogy Washington szemmel tudja tartani Iránt.
Read More »Egyelőre nem várható amerikai katonai beavatkozás Venezuelában
Nem lesz amerikai katonai beavatkozás a közeljövőben Venezuelában - jelentette ki John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó pénteken egy rádióinterjúban.
Read More »Az USA tényleg felmondja az INF-egyezményt
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter pénteken bejelentette, hogy az Egyesült Államok megkezdi az INF-egyezményből való kivonulás folyamatát, és szombattól felfüggeszti a közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló szerződésből eredő kötelezettségvállalásait. Donald Trump elnök is ilyen értelmű nyilatkozatot adott ki.
Read More »Még a választások előtt eldőlhet Netanjahu sorsa a korrupciós ügyeit illetően
Aviháj Mandelblitt izraeli legfőbb ügyész pénteken bejelentette: nincs annak akadálya, hogy már az április 9-i választások előtt nyilvánosságra hozza döntését a Benjámin Netanjahu miniszterelnök elleni bűnvádi eljárásban - jelentette a helyi média pénteken.
Read More »Az ENSZ megbízottja a szaúdi koronaherceget tartja a Hasogdzsi-gyilkosság fő felelősének
A meggyilkolt szaúdi ellenzéki újságíró, Dzsamál Hasogdzsi ügyében kinevezett ENSZ-jelentéstevő, Agnes Callamard a szaúdi koronaherceget, Mohammed bin Szalmánt tartja a bűncselekmény fő felelősének - mondta Yasin Aktay, a török kormánypárt elnökének tanácsadója pénteken Ankarában újságíróknak.
Read More »Trump: jól haladnak kereskedelmi tárgyalások Kínával
Az "óriási előrehaladást" méltatta az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások után Donald Trump elnök, aki a Fehér Házban fogadta csütörtökön a kínai delegációt és bejelentette, hogy újabb találkozóra készül Hszi Csin-ping kínai elnökkel.
Read More »