Az Egyesült Államok és Mexikó közös tervben állapodott meg a migránsprobléma kezelését illetően - adta hírül csütörtökön a Fox televízió. Eközben Mexikó katonákat vezényelt az amerikai határhoz, hogy leállítsa a hondurasi menekültek karavánját.
Read More »Európán kívül
Hogyan szivárgott be a NATO-ba Putyin kedvenc motoros bandája?
Idén nyáron váratlan fordulatot vett Oroszország Nyugat ellen viselt hibrid háborúja: egy oroszpárti félkatonai szervezet létrehozott egy bázist Pozsonytól körülbelül egyórányi útra – azaz a NATO határain belül –, mégpedig az Éjjeli Farkasok orosz motoros banda szlovákiai központjaként álcázva azt.
Read More »Hasogdzsi-ügy: közlekedési balesetben tüntették el az egyik szaúdi gyanúsítottat
Közlekedési balesetben életét vesztette a Dzsamál Hasogdzsi újságíró eltűnése ügyének egyik gyanúsítottja a szaúdi fővárosban, Rijádban - közölte csütörtökön a Yeni Safak című, kormányközeli török napilap.
Read More »Egyre többen maradnak távol a rijádi befektetési konferenciától
Lemondta részvételét csütörtökön a francia és a holland pénzügyminiszter, illetve a brit külkereskedelmi miniszter is az október végén Rijádban tartandó Future Investment Initiative nevű befektetési konferencián Dzsamál Hasogdzsi szaúdi ellenzéki újságíró feltételezett meggyilkolása miatt.
Read More »Az amerikai félidős kampányban felbukkant a bevándorlási politika
Donald Trump amerikai elnök kilátásba helyezte, hogy lezárja az Egyesült Államok déli határát, és a határhoz vezényli a katonaságot, ha Mexikó nem állítja meg az Egyesült Államok felé tartó menekülteket Guatemalából, Hondurasból és Salvadorból.
Read More »A szaúdi koronaherceg is belebukhat a Hasogdzsi-ügybe
A szaúdi uralkodóház vezetői napok óta a legnagyobb diszkréció mellett a Dzsamál Hasogdzsi újságíró eltűnése miatt kialakult helyzetről tanácskoznak - értesült francia diplomáciai forrásokból a Le Figaro, utalva arra, hogy az ország politikáját ténylegesen irányító trónörököstől akár el is vehetik ezt a feladatot.
Read More »Izrael egyelőre nem tervez keményebb fellépést a Gázai övezetben
Izraelben csütörtökön az élet visszatért a régi kerékvágásba, ismét folyik például a tanítás a Gázai övezet közelében lévő iskolákban az előző napi palesztin rakétatámadások után - jelentette a helyi média. Elemzők szerint ez azt mutathatja, hogy a keményebb válaszcsapásokat egyelőre elhalasztották.
Read More »Tovább bonyolódik a szaúdi újságíró ügye
Amerikai lapértesülések szerint Szaúd-Arábia kedden, Mike Pompeo amerikai külügyminiszter rijádi látogatása idején 100 millió dollárt utalt át Washingtonnak az északkelet-szíriai helyzet stabilizálásához való hozzájárulásként. Közben demokrata párti szenátorok felszólították Donald Trump amerikai elnököt, hogy hozza nyilvánosságra Szaúd-Arábiához fűződő üzleti kapcsolatait.
Read More »Trump újabb ENSZ-szervezetből lépteti ki az USA-t
Az amerikai kormányzat bejelentette szerdán, hogy elindította az Egyesült Államok kilépését az ENSZ Egyetemes Postaegyesületéből.
Read More »A Fed folytatja a monetáris szigorítást
A Fed monetáris döntéshozó testületének tagjai egyhangúlag döntöttek a kamatemelés mellett, és egyetértettek a monetáris szigorítás tervezett ütemű folytatásában is a szeptemberi kamatdöntő ülés szerdán nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvének tanúsága szerint.
Read More »Trump vonakodik szakítani Szaúd-Arábiával
Az Egyesült Államok nem akar szakítani Szaúd-Arábiával a Hasogdzsi-ügy miatt - szögezte le a Fox televízió üzleti csatornájának adott interjújában Donald Trump amerikai elnök szerdán.
Read More »Egyre szorosabb barátság alakul Oroszország és Egyiptom között
Az országaik közötti sokoldalú partnerségről és stratégiai együttműködésről szóló megállapodást írt alá Vlagyimir Putyin orosz és Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök szerdán Szocsiban.
Read More »Megint fokozódik a feszültség a Gázai övezetben
Izrael húsz célpont ellen intézett légicsapást szerdán a Gázai övezetben, válaszul a hajnali palesztin rakétatámadásra, és az övezetet uraló radikális iszlamista Hamász szervezetet tekinti felelősnek a történtekért - jelentette az izraeli média.
Read More »A kínai beruházások diszkriminációt hoznak magukkal Kenyába
A New York Times nemrégiben megjelent tényfeltáró cikke szerint a kínai befektetések Kenyában sajnos ronda „melléktermékekkel” járnak: az afrikai munkásoknak napi szintű megaláztatásokat és hátrányos megkülönböztetést kell elviselniük kínai munkaadóiktól.
Read More »