Venezuela az év végéig napi egymillió hordóval növeli olajtermelését az amerikai szankciók és a gazdasági válság miatt kiesett termelés pótlására, bár ez "nagy kihívást" jelent számára - jelentette ki Manuel Quevedo olajminiszter az OPEC bécsi közgyűlésén újságírók előtt.
Read More »Európán kívül
Az Öböl-menti államok szellemmunkásai
A Perzsa-öböl-menti monarchiákban minden esetben a kormány az első számú munkáltató, még akkor is, ha nem igazán tudja munkával ellátni az alkalmazottakat. Ez része az uralkodócsaládok és a polgárok közötti hallgatólagos megállapodásnak: utóbbiak nem szólhatnak bele, hogyan működnek országaik, de legalább gondoskodnak róluk – például fizetést kapnak a semmire. A gond csak az, hogy ez nem mehet így tovább.
Read More »Megérkezett Irán válasza az USA követeléseire
Az iráni külügyminiszter nem zárta ki az együttműködést az Egyesült Államokkal, ha az teljesít több követelést, nem sérti meg egyebek között a Teheránnal kötött atomalkut, véget vet az iráni nép elleni "gazdasági agressziónak" és Izrael feltétlen támogatásának.
Read More »Gyümölcsöző volt Kim és Hszi találkozója
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Hszi Csin-ping kínai elnök a két ország "stratégiai és taktikai" együttműködésének fellendítését vitatta meg Pekingben a felek szerdai találkozóján - jelentette az észak-koreai állami média.
Read More »Trump véget vet a bevándorlócsaládok szétszakításának
Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban szerda délután aláírta azt az elnöki rendeletet, amely megakadályozza az Egyesült Államokba illegálisan érkező - és őrizetbe vett - szülők elszakítását gyermekeiktől.
Read More »Az indiai jelzálogmánia könnyen válságba fordulhat
A megfizethető lakások hitelezése a pénzügyi szektor azon szeglete Indiában, amely évente közel 40 százalékkal bővül, sőt, egyes hiperaktív hitelezők még ezt az értéket is túlszárnyalják. A gond csak az, hogy a hitelfelvevők pénzügyi helyzete messze nem elsőrangú, a fedezetek értéke kétes, és máris elkezdődött az adósságok "összecsomagolása".
Read More »Trump meghátrál a bevándorlási törvény szigorú alkalmazásában
Miután a nulla tolerancia politika immár nemzetközi tiltakozást váltott ki, Donald Trump azt fontolgatja, hogy elnöki rendelettel dönt arról, hogy az illegális bevándorlók gyermekeit mégse szakítsák el a szüleiktől - jelentette a republikánusokhoz közelálló Fox televízió.
Read More »Tömegesen járulnak az urnákhoz a külföldön élő törökök
Rekordszámban- és arányban járulnak az urnákhoz a külföldön élő, szavazásra jogosult törökök a június 24-i előrehozott államfő- és parlamenti választás alkalmából - nyilatkozott a török Legfelsőbb Választási Tanács elnöke, Sadi Güven szerdán Ankarában újságíróknak.
Read More »Oroszország is beszáll a vámháborúba
Oroszország pótvámokat vet ki amerikai importcikkekre, válaszul arra, hogy az Egyesült Államok az acél- és alumíniumtermékek behozatalát 25, illetve 10 százalékos vámmal sújtotta.
Read More »Kiújultak a támadások a Gázai övezetnél
Több mint harminc rakétát lőttek ki szerdára virradóra Izraelre a Gázai-övezetből, az izraeli hadsereg pedig három hullámban hajtott végre légicsapásokat a palesztin területet uraló radikális iszlamista Hamász célpontjai ellen.
Read More »Az USA kilép az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából
Az Egyesült Államok kilép az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából - jelentette be kedden Washingtonban Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet, aki szerint a tanács nem méltó a nevére.
Read More »Idén már harmadszor jár Kínában Kim Dzsong Un
Kim Dzsong Un idén már harmadszor keresi fel országa legfőbb szövetségesét. Hszi Csin-ping üdvözölte, hogy Phenjan gazdaságpolitikája a reformok irányába halad, és emlékeztetett: a kínai nyitási és reformfolyamatnak köszönhetően a kínaiak megismerhették a világot.
Read More »Kína szemet szemért alapon válaszolna az amerikai védővámokra
Zsarolásnak és szélsőséges nyomásgyakorlásnak minősítette a kínai kereskedelmi minisztérium Donald Trump amerikai elnök bejelentését, miszerint további 200 milliárd dollárnyi értékű kínai termékre készül 10 százalékos pótlólagos vámot kivetni. Kedden kiadott közleményében a minisztérium leszögezte, hogy átfogó intézkedésekkel határozottan visszavág, ha Trump elnök valóra váltja fenyegetését.
Read More »A Moszkva környékén élők lassan belefulladnak a szemétbe
Az elmúlt hat hónapban legalább nyolc Moszkva körüli kisvárosban és faluban törtek ki szemétlerakók elleni tiltakozások. Elemzők szerint pedig ezeket a „lázadásokat” nem kellene figyelmen kívül hagyni, ugyanis ezek potenciálisan nagyobb kihívást jelenthetnek Putyin számára, mint a demokráciapárti aktivisták.
Read More »