Európán kívül

Lassulhat Kínában a gazdasági növekedés

Fan Heng-san, a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság főtitkárhelyettese a Beijing Daily című napilapban hétfőn megjelent írásában azt jósolta, hogy idén 6,5-6,8 százalékra lassul a bruttó hazai termék (GDP) növekedésének üteme.

Read More »

Erdogan megtisztítaná a török-szír határt

A török hadsereg elfoglalta az általa "stratégiai jelentőségűnek" tartott Barszaja-hegyet az északnyugat-szíriai Afrín körzetben a Kurd Népvédelmi Erők ellen folytatott Olajág Hadművelet keretében. Recep Tayyip Erdogan török államfő pedig jelezte, hogy teljes egészében meg fogják "tisztítani" a török-szíriai határt a terrorista elemektől.

Read More »

Varsóban tárgyal az amerikai külügyminiszter

Gazdasági és biztonságpolitikai együttműködésről tárgyalt péntek este Varsóban Andrzej Duda lengyel elnök és Rex Tillerson amerikai külügyminiszter. Ma a lengyel kormányfővel és külügyminiszterrel folytatja a megbeszéléseket.

Read More »

Nem kizárólag Trump miatt, de hanyatlóban az amerikai turizmus

Bár tény, hogy az Egyesült Államokba irányuló turizmus 4 százalékkal csökkent Donald Trump tavaly januári hivatalba lépése óta, nem kizárólag az elnök hibáztatható a hanyatlásért: mint az az alábbi adatokból kiderül, az USA-ba érkezők száma már jóval Trump beiktatása előtt megcsappant. Persze Trump ellenséges fellépése a bevándorlókkal szemben csak olaj volt a tűzre.

Read More »