Az Észak-Koreával fenntartott kapcsolatok megszakítására szólított fel minden országot szerdán az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülésén Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete, egyúttal arra figyelmeztette Phenjant, hogy ha háború törne ki, az észak-koreai rezsimet "teljesen szét fogják zúzni".
Read More »Európán kívül
Megint túlzásba vitte a twitterezést Donald Trump
Egy radikális brit szervezet muszlimellenes videóit osztotta meg szerdán Donald Trump a Twitter üzenőportálon. Az ügy komoly felháborodást kavart Nagy-Britanniában, a Downing Street szóvivője is bíráló nyilatkozatot adott ki, egyenes utalást tett ugyanakkor arra is, hogy nem mondják le Trump állami látogatásra szóló - egyszer már elhalasztott - meghívását.
Read More »Véget ért a libanoni politikai válság, teljes a megegyezés
"A válság néhány napon belül megoldódik" - mondta Michel Aun libanoni elnök római látogatása előtt a La Stampa című lapnak, hozzátéve, hogy Haríri bizonyosan marad.
Read More »2018-ban a világ 76 millió lakosa élelmiszersegélyre fog szorulni
A FEWS NET szerint a súlyos élelmiszerhiányt kiváltó fő ok 2018-ban a fegyveres konfliktus lesz, hasonló az olyan viszályokhoz, mint amilyenek egyebek között Afganisztánban, a Közép-afrikai Köztársaságban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Nigériában, a Csád-tó környékén, Dél-Szudánban, Szíriában és Jemenben dúlnak.
Read More »Vízum nélkül utazhatnak Kanadába a románok maximum fél éves időszakra
A vízumkötelezettséget péntektől törlik el a Kanadába látogató, bármilyen érvényes román útlevéllel rendelkező utasokkal szemben.
Read More »Németország gazdasági segítségnyújtással fékezné a migrációt Afrikából
Angela Merkel német kancellár szerdán további segítséget ígért Afrikának a migráció elleni küzdelemhez, mindezt napokkal azután, hogy a média jelezte: Líbiában rabszolgapiacon adják-veszik a migránsokat.
Read More »Meglehetősen vad tanulmányt publikált az alapjövedelemről a Roosevelt Institute
A balra hajló Roosevelt Institute havi ezer dollárt rakott minden amerikai felnőtt zsebébe, modelljükben az állampolgárok ennek ellenére tovább dolgoztak.
Read More »Japán és Dél-Korea nem tudják tovább tűrni a phenjani rezsim provokációit
Mun Dzse In dél-koreai államfő és Abe Sindzó japán miniszterelnök is további ENSZ-szankciókat sürgetett Észak-Koreával szemben, hangsúlyozva, hogy nem tudják tovább tűrni a phenjani rezsim provokációit.
Read More »Az USA nem tudta szó nélkül hagyni az új orosz sajtótörvényt
Veszélyezteti a sajtószabadságot a sajtóorgánumok külföldi ügynökként történő bejegyezéséről szóló oroszországi törvénymódosítás - állapította meg kedden Washington, egyben felszólította Moszkvát, hogy a jogszabállyal ne vonja szorosabb ellenőrzés alá a médiát.
Read More »Putyin havi apanázzsal növelné a gyermekvállalási kedvet Oroszországban
A demográfiai helyzet romlása miatt "újra kell indítani" a népesedéspolitikát Oroszországban - hangsúlyozta Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki kedden Moszkvában egy sor intézkedést hirdetett meg a népességfogyás megelőzése érdekében.
Read More »Eddigi legerősebb rakétáját tesztelhette Észak-Korea
Észak-Korea sikeres kísérletet hajtott végre Hvaszong-15 típusú, új fejlesztésű interkontinentális ballisztikus rakétájával, amely képes elérni az Egyesült Államok egész területét - jelentette be szerdán a világtól elzárkózó ország állami médiája.
Read More »Enyhül a THAAD rakétavédelmi rendszer miatt kialakult feszültség
Kína engedélyezte a kínai utazási irodáknak, hogy ismét szervezhessenek utakat Dél-Koreába turistacsoportok számára, miután tavasszal a THAAD rakétavédelmi rendszer dél-koreai telepítése miatt elhidegült a két ország egymástól - jelentette kedden az AFP francia hírügynökség.
Read More »A szíriai kormány is képviselteti magát a béketárgyalásokon
A damaszkuszi kormányküldöttség szerdán érkezik meg Genfbe, hogy részt vegyen az ENSZ égisze alatt folytatott, a szíriai helyzet politikai rendezését célzó béketárgyalásokon.
Read More »Elsimulni látszik a kurdok felfegyverzése miatti amerikai-török ellentét
Ankara még a héten ismét felveheti a telefonos kapcsolatot Washingtonnal, hogy tovább egyeztessenek a szíriai kurd Népvédelmi Egységek (YPG) nevű milícia ügyéről, amelyet Törökországnak terrorszervezetnek tart.
Read More »