Az Egyesült Államok külügyminisztériuma aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a román törvényhozás különbizottsága elé a korrupcióellenes harcot esetleg "aláásó" javaslatok kerültek, és felkérte a bukaresti parlamentet, hogy utasítsa el a jogállamiságot gyengítő kezdeményezéséket.
Read More »Európán kívül
Nem kertel a Fed új elnökjelöltje
Jerome Powell, a kijelölt amerikai jegybankelnök hétfőn, szenátusi meghallgatásának első napján leszögezte: bármilyen gazdasági nehézségek adódjanak is, mindig "határozott választ" ad majd rájuk.
Read More »Genfi béketárgyalások: a szíriai ellenzék Aszad eltávolítását kérvényezi
A szíriai ellenzék célja, hogy elérje Bassár el-Aszad szíriai elnöknek a hatalomból történő eltávolítását - jelentette ki hétfőn Naszr al-Haríri, annak az egységes küldöttségnek a vezetője, amely a szíriai ellenzék főbb szervezeteinek a nevében első alakalommal készül tárgyalni a november 28-án Genfben az ENSZ égisze alatt tartandó újabb béketárgyalási fordulón.
Read More »Furcsa kiskaput találhatott Észak-Korea a szankciók kikerülésére
Phenjan újabban érdekelt lehet az algatermesztésben, mégpedig annak „stratégiai erőforrásként való felhasználásában” – állítja a 38North Észak-Koreával foglalkozó weboldal, amelyet az amerikai Johns Hopkins Egyetem egyik kihelyezett oktatási központja üzemeltet.
Read More »Mesterséges meteorzáporral készülnek a japánok az olimpiára
A Hirosimáról ismert Csúgoku régió felett hozza létre az első szórakoztatásra szánt mesterséges csillaghullást az Astro Live Experiences. A hordozórakéta kilövésének függvényében az első tesztüzemben 2018 végén vagy 2019 elején gyönyörködhet az emberiség.
Read More »Egyre aggasztóbb a szíriai-észak-koreai katonai szövetség
A világ két legnagyobb puskaporos hordójának számító országa – Szíria és Észak-Korea – egyre szorosabb kapcsolatot látszik kiépíteni például a vegyi fegyverek és a rakétatechnológia terén, ami sokakat aggodalommal tölt el.
Read More »Egy ismert milliárdos testvérpár pénzéből vásárolták fel a Time magazint
A konzervatív milliárdos testvérpár, Charles és David Koch anyagi támogatásával vásárolja fel csaknem kétmilliárd dollárért a Meredith kiadóvállalat a Time magazin kiadóját az Egyesült Államokban.
Read More »Triplázta idén légicsapásait az USA Afganisztánban
A tálib mozgalom ismételt megerősödése miatt az Egyesült Államok idén háromszor annyi bombát és rakétát lőtt ki Afganisztánra, mint 2016-ban. Az ENSZ becslése szerint újabban naponta átlagosan 80 incidens történik az országban.
Read More »Találkoztak a muzulmán szövetség hadügyminiszterei Rijádban
A fórumon, amelyet Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös nyitott meg, 41 ország védelmi miniszterei, a terrorellenes koalíció tagországainak, valamint a sivatagi királyságban akkreditált országok követségeinek képviselői vesznek részt.
Read More »5 milliárd dollár feletti forgalmat hozott a fekete péntek az USA-ban
Rekordösszeget költöttek a vevők a karácsonyi vásárlási szezon kezdetét jelentő, nagy leárazásokkal járó úgynevezett fekete pénteken. A nap neve arra utal, hogy az üzletek mérlege ilyenkor fordulhat át a veszteséges "vörösből" a nyereséges "fekete" tartományba.
Read More »Iráni-orosz-török minicsúcsot tartottak Szíria újjáépítéséről
A dél-oroszországi üdülővárosban szerdán összehívott minicsúccsal Vlagyimir Putyin orosz elnök, Bassár el-Aszad szíriai elnök fő támogatója már a konfliktus utáni időszakot kívánta előkészíteni.
Read More »Megérkeztek Jemenbe a védőoltások
Jemen 27 millió lakosából 17 millió szenved élelmiszer-hiánytól a háború sújtotta országban, közülük hétmillió már gyakorlatilag éhezik. Az országot emellett kolerajárvány is sújtja, a fertőzöttek száma immár 945 ezerre rúg.
Read More »Vége a kurdok amerikai támogatásának
Donald Trump amerikai elnök elrendelte, hogy Washington ne küldjön több fegyvert a szíriai kurd Népvédelmi Egységek (YPG) nevű milíciának, amelyet Törökország terrorszervezetnek tart - jelentette be Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter.
Read More »Szíria: félszáz ellenzéki megy Genfbe
Ötven fős lesz az az egységes küldöttség, amely a szíriai ellenzék főbb szervezeteinek a nevében fog tárgyalni a november 28-án Genfben az ENSZ égisze alatt tartandó újabb béketárgyalási fordulón - jelentették be csütörtökön este Rijádban.
Read More »