Közel hét év óta először kamatemelést hajtott végre a kanadai jegybank a kedvező gazdasági kilátásokra hivatkozva, de hangsúlyozta, hogy vár még további gazdasági adatokra, mielőtt elkötelezné magát egy újabb hasonló lépés mellett.
Read More »Európán kívül
Még nincs vége a moszuli offenzívának
Az iraki kormányerők szerdán újból összecsaptak az Iszlám Állam harcosaival az észak-iraki nagyváros, Moszul óvárosi részén napokkal Bagdad bejelentése után, amely szerint sikerült győzelmet aratni a dzsihadisták fölött a városban.
Read More »Trump fia még bajba kerülhet az orosz ügyvédnővel történt találkozója miatt
Brandon Garrett, a Virginiai Egyetem jogászprofesszora elmondta: a szövetségi választási törvény tiltja, hogy külföldiek közvetve vagy közvetlenül hozzájáruljanak vagy hozzájárulásukat ígérjék az amerikai választásokhoz.
Read More »Bloomberg: az FSZB-nek is besegít a Kaspersky Lab
A Bloomberg talált némi gyanús kapcsolatot a Kaspersky orosz vírusírtó cég és az orosz biztonsági szolgálat között (FSZB), így az amerikai kormányzat elkezdte kitiltani a cég termékeit az állami szektorból - Oroszország máris ellenszankciókkal fenyeget.
Read More »Továbbra sem áll össze az Obamacare reformja
Mivel még mindig nincs egyetértés az új egészségbiztosítási törvényről, a szenátorok egy része jelezte: hajlandó lenne együttműködni a demokrata párti szenátorokkal abban, hogy ne visszavonják, hanem korrigálják az előző elnök nevét viselő Obamacare-programot.
Read More »Az amerikai külügyminiszter Katar ügyében intézkedik
Katar az Egyesült Államok fontos szövetségese: ott található a térség legnagyobb amerikai támaszpontja, ahol több mint 10 ezer amerikai katona állomásozik.
Read More »Lavrov: Obama meg akarta mérgezni az orosz-amerikai kapcsolatokat
Moszkva válaszlépéseket készít elő a Washington által az Obama-kormányzat vége felé lefoglalt egyesült államokbeli orosz diplomáciai ingatlanok ügyében, az erre vonatkozó részleteket azonban nem vitatja meg a nyilvánossággal.
Read More »Humanitárius válsággal kell szembenéznie Iraknak
Az ENSZ azzal számol, hogy egyedül az alapvető infrastruktúra helyreállítására egymilliárd dollárra van szükség. Az áram- és vízellátást biztosító hálózatok megsemmisültek, de számos iskola és kórház is.
Read More »Ratifikálták az EU-Ukrajna társulási egyezményt
Hivatalosan is jóváhagyta az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási szerződést kedden az uniós tagországok kormányait tömörítő tanács, és ezzel lezárult az egyezmény régóta húzódó ratifikációs folyamata.
Read More »Még nincs vége az Iszlám Állam rémuralmának
Az iraki kormányerők hétfőn hivatalosan is bejelentett moszuli győzelme alapjaiban rengeti meg a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet úgynevezett kalifátusát, de a teljes összeomlás valószínűleg hónapokig eltart, a szélsőségesek pedig akár még évekig rettegésben tarthatják a térséget és a világot.
Read More »Már Trump fia körül is szimatol az amerikai hírszerzés
Az amerikai szenátus hírszerzési bizottsága meghallgatná Donald Trump elnök idősebb fiát, mert tavaly a választási kampány idején egy magát a Kremlhez közelállónak mondó orosz ügyvédnővel tárgyalt.
Read More »Irak Moszul felszabadítása után sem lélegezhet fel
Kilenc hónapos ostrom után az iraki hadsereg és szövetségesei csaknem teljesen visszafoglalták Moszult, az ország második legnagyobb városát, az Iszlám Állam terrorszervezet fellegvárát. A győzelem azonban csak az első lépés lehet a sokat szenvedett ország jobb jövője felé.
Read More »Veszélyes mértékben értéktelenedik az egyiptomi fizetőeszköz
A maginfláció júniusban közel 32 százalékra emelkedett Egyiptomban, a kormány ráadásul múlt héten 42 százalékkal emelte az elektromos energia lakossági árát, így veszélyes mértékűre nőhet tovább a pénzromlás üteme.
Read More »Közel egy év után is tart a tisztogatás Törökországban
A török rendőrség hétfőn őrizetbe vette Isztambul két egyetemének 42 munkatársát, valamint a miniszterelnöki iroda 7 jelenlegi és 37 volt munkatársát - azzal vádolják őket, hogy kapcsolatban állnak Fethullah Gülen hitszónok mozgalmával.
Read More »